ÁDÁM (folytatva) 
Egyenlőség, testvériség, szabadság! - 

NÉPTÖMEG 
Halál reá, ki el nem ismeri! 

ÁDÁM 
Azt mondom én is. - Két szó menti meg 
A mindenünnen megtámadt nagy eszmét, 
A jók számára mondjuk egyikét: 
,,Veszélyben a hon" és ők ébredeznek. 
A másikát a bűnre mennydörögjük, 
E szó: ,,reszkessetek!" - s megsemmisülnek. - 
Felkeltek a királyok ellenünk, 
S eléjök dobtuk fejdelmünk fejét, 
Felkeltek a papok, s villámukat 
Kicsavarók kezökből, visszatéve 
Trónjára az észt, e rég üldözöttet. 
De a másik szózat sem hangzik el, 
Mit a jobbakhoz intézett honunk. 
Tizenegy hadsereg küzd a határon, 
S mi hő ifjúság tódul szüntelen 
Az elhullott hősök helyét kitöltni. 
Ki mondja, hogy vérengző őrület 
A nemzetet meg fogja tizedelni? 
Ha forr az érc, a rossz salak kihull, 
De a nemesb rész tisztán megmarad. 
És hogyha mindjárt vérengzők vagyunk is, 
Tekintsenek bár szörnyeteg gyanánt, 
Nem gondolok nevemmel, légyen átkos, 
Csak a haza legyen nagy és szabad. - 

ÚJONCOK 
Fegyvert nekünk, csak fegyvert és vezért! 

ÁDÁM 
Helyes, helyes! Ti csak fegyvert kivántok, 
Míg annyi tárgyban szenvedtek hiányt, 
Ruhátok foszlik, lábatok mezetlen, 
Hanem szuronnyal mind kiszerzitek, 
Mert győzni fogtok. A nép győzhetetlen. 
Most hulla vére egy tábornokunknak, 
Ki katonáink élén meg hagyá 
Magát veretni. 

NÉPTÖMEG 
Óh, az áruló! - 

ÁDÁM 
Helyesen mondod. Nincs más kincse a 
Népnek, mint a vér, mellyet oly pazar 
Nagylelküséggel áldoz a hazának. - 
S ki egy népnek szent kincsével parancsol, 
Nem bírván meghódítni a világot, 
Az áruló. - 
(Az újoncok közül egy tiszt kilép.) 

A TISZT 
Tégy engemet helyébe, 
Polgár, s letörlöm a gyalázatot. 

ÁDÁM 
Dicséretes, barátom, önbizalmad, 
De biztosítást, hogy szavadnak állsz, 
Előbb a harcok színhelyén szerezz. 

A TISZT 
A biztosíték lelkemben lakik, 
Aztán imé! van nékem is fejem, 
Mely többet ér tán, mint az a lehullott. 

ÁDÁM 
S ki a kezes, hogy elhozod, ha kérem. 

A TISZT 
S kell-é kezes jobb, mint magam vagyok, 
Ki életem nem nézem semmibe? 

ÁDÁM 
Az ifjuság nem úgy gondolkodik. 

A TISZT 
Polgár, még egyszer felszólítalak. - 

ÁDÁM 
Türelem még, a cél el nem marad. 

A TISZT 
Nem bízol bennem, látom, hát tanulj 
Felőlem jobban vélekedni, polgár. - 
(Főbe lövi magát.) 

ÁDÁM 
Kár érte, egy ellenséges golyót 
Megérdemelt. Vigyétek el, barátim. - 
Viszontlátásig, győzelem után. 
(Az újonchad elléptet.) 
Óh, bár oszthatnám én is sorsotok. - 
De nékem harc jutott csak, nem dicsőség, 
Nem ellenség, mely által esni is dísz, 
De mely rejtekből orvul leskedik 
Fondorlatával rám s a szent hazára. - 

NÉPTÖMEG 
Mutasd meg ujjal, és halál reá! 

ÁDÁM 
Akit mutatni bírok, az meg is halt. 

NÉPTÖMEG 
Hát a gyanúsak? - Hisz aki gyanús, 
Már bűnös is, megbélyegezte a 
Népérzület, ez a nem tévedő jós. - 
Halál, halál az arisztokratákra! - 
Jerünk, jerünk a börtönüregekbe, 
Tegyünk törvényt, a nép törvénye szent. 
(A néptömeg indul a börtönökbe.) 

ÁDÁM 
Nem ott van a vész, a retesz erős, 
A bűzhödt lég, mely elmét, izmot öl, 
Szövetségestek úgyis, hagyjuk őket. 
Az árulás emelt fővel kacag, 
S tőrt élesít a Konvent padjain. 

NÉPTÖMEG 
Fel a Konventre hát, nincs még eléggé 
Átválogatva. - A Konventre később, 
Gyakorlatúl előbb a börtönökbe. - 
Addig szedd össze minden áruló 
Nevét, Danton.

(A néptömeg fenyegetve el. Ezalatt néhány sans-culotte egy ifjú márkit és Évát mint ennek testvérét hurcolja az állvány elé.) 

EGY SANS-CULOTTE 
         Imé, itten hozunk 
Ismét két ifju arisztokratát, 
E büszke arc, finom fehér ruha 
Világosan mutatja bűnöket! 

ÁDÁM 
Milyen nemes pár. Jőjetek fel, ifjak. 

A SANS-CULOTTE 
Mi meg jerünk bajtársaink után, 
Hol munka vár ránk, s vész az árulókra.

(A sans-culotte-ok elmennek a többi néppel, az ifjak az állványra lépnek. Az állvány körül csak néhány őr marad.) 

ÁDÁM 
Nem értem, mily rokonszenv vonz felétek, 
De önveszélyemmel megmentelek. 

A MÁRKI 
Nem, Danton, hogyha bűnösök vagyunk, 
Elárulod a hont, ha el nem ítélsz; 
Ha nem vagyunk, nem kell hiú kegyelmed. 

ÁDÁM 
Ki vagy te, hogy Dantonnal így beszélsz? - 

A MÁRKI 
Márki vagyok. - 

ÁDÁM 
         Megállj - vagy nem tudod, 
Hogy ,,polgáron" kivül nincs cím egyéb? 

A MÁRKI 
Nem hallottam, hogy eltörlé királyom 
A címeket. 

ÁDÁM 
Szerencsétlen, ne folytasd, 
E guillotine is szinte hallgatózik. - 
Lépj sergeinkbe, s pályád nyitva áll. 

A MÁRKI 
Nincs engedélyem, polgár, a királytól, 
Hogy idegen seregbe léphetek. 

ÁDÁM 
Úgy meg fogsz halni. 

A MÁRKI 
Eggyel több leend 
Családomból, ki meghalt a királyért. 

ÁDÁM 
Miért rohansz ily vakmerőn halálba? 

A MÁRKI 
S azt véled-é, hogy e nemes előjog 
Csak titeket illet, népemberek? - 

ÁDÁM 
Dacolsz velem, jó, hát én is fogok. 
Ki lesz erősb? megmentlek ellenedre, 
S e jellemért egy higgadtabb jövő, 
Melyben kihamvadt a pártszenvedély, 
Hálát fog adni nékem. - Nemzetőrök! 
Lakomra véle. Ti feleltek érte. 
(Nehány fegyveres nemzetőr a márkit elkíséri.) 

ÉVA 
Bátyám, erős légy! 

A MÁRKI 
Húgom, óvjon Isten. - (El.) 

ÉVA 
Itt is van egy fő, nem roszabb Rolandnál. 

ÁDÁM 
Ne ily kemény szót e gyöngéd ajakról. 

ÉVA 
A vérpadon gyöngédebb szó nem illik. 

ÁDÁM 
Az én világom e szörnyű emelvény. 
Midőn ráléptél, véled egy darab 
Menyország szállt le, s szentélyébe zár. 

ÉVA 
Az áldozatra szentelt állatot 
Sem gúnyolák útjában a papok. 

ÁDÁM 
Az áldozat, hidd el, magam vagyok. 
S ha írigyelve nézik is hatalmam, 
Örömtelen, megvetve életet 
Meg a halált, nézem királyi székem, 
Melyről mellőlem hullnak el naponkint, 
S várom, mikor jő már reám a sor. - 
E vér közt úgy gyötör az egyedüllét, 
A sejtelem, mi jó lehet szeretni. - 
Óh, nő, csak egy napig tanítanál 
Ez égi tudományra - második nap 
Nyugodtan hajtnám bárd alá fejem. - 

ÉVA 
S e rémvilágban még szeretni vágysz, 
Nem rettent-é a lelkiösmeret? - 

ÁDÁM 
A lelkiösmeret a közvilág 
Előjoga; kit a végzés vezet, 
Az rá nem ér körültekinteni. - 
Hol hallád a viharról, hogy megállt, 
Ha gyönge rózsa hajlong útain? - 
S aztán ki lenne vakmerő eléggé, 
Itélni a közélet emberéről? 
Ki látja a szálat, mely színpadán 
Egy Catilínát, egy Brutust vezet? 
Vagy azt hiszik, kiről a hír beszél, 
Megszűnt egyúttal ember lenni, és 
Oly földfeletti lénnyé változott, 
Kit a lenézett apró száz viszony, 
Mindennapos gond mitsem érdekel. - 
Óh, jaj, ne hidd - a trónon is ver a szív, 
S Caesarnak, hogyha volt szerelmese, 
Ez őt talán csupán úgy ismeré, 
Mint jó fiút, s nem volt sejtelme sem, 
Hogy retteg tőle s megrendűl a föld. - 
S ha így van ez, mondd, mondd, mért nem szeretnél? 
Nem nő vagy-é, s én nemde férfiú? 
Mondják, hogy a szív gyűlöl vagy szeret, 
Amint magával hozza e világra: 
Én érzem, e szív hogy rokon tiéddel, 
S te ezt a szót, hölgy, meg nem értenéd? - 

ÉVA 
S ha meg? Mi haszna. Más Isten vezet, 
Mint akit én szivemben hordozok. 
Nem érthetjük meg így egymást soha. - 

ÁDÁM 
Hagyd el tehát avult eszményidet, 
Mit áldozol száműzött isteneknek? 
A nőt ugyis oly oltár illeti 
Csupán, mely mindig ifju - és ez a szív. 

ÉVA 
Az elhagyott oltárnak is lehet 
Mártírja. Óh, Danton, magasztosabb 
Kegyelettel megóvni a romot, 
Mint üdvözölni a felkelt hatalmat; 
S e hívatás nőt legjobban megillet. 

ÁDÁM 
Nem látott ember még érzelgeni, 
S ha látna most, ellenség, jóbarát, 
Hogy az, kit a sors korbácsolt tova, 
Vihar gyanánt tisztítni a világot, 
Mostan megáll a vérpadon, szeretni 
Egy kisleánynál, és köny ég szemében: 
Megjóslaná, hogy Danton elbukik, 
Kacagna, és nem félne senki többé. - 
S mégis könyörgök egy reménysugárt. - 

ÉVA 
Ha síron túl kibékélt szellemed 
Levetkezi a kor véres porát, 
Talán - 

ÁDÁM 
Ne mondd, ne mondd, leány, tovább, 
Én azt a túlvilágot nem hiszem, 
Reménytelen csatázok végzetemmel. -

(A néptömeg véres fegyverekkel, lándzsákon nehány véres főt hurcolva, vadul visszatér. Nehánya az állványra hat.) 

NÉPTÖMEG 
Igazságot tevénk. - Mi büszke faj volt. 

EGY SANS-CULOTTE (gyűrűt adva Dantonnak) 
Imé, e gyűrü a hon zsámolyára. 
Kezembe nyomta az egyik cudar, 
Midőn nyakának tartám késemet. 
Azt tartja e faj, hogy rablók vagyunk. - 
Hát még te élsz? - kövesd testvéridet. - 
(Évát leszúrja, ki az állvány hátrészén lebukik.) 

ÁDÁM (szemét elfödve) 
Jaj, vége hát. - Óh, sors, ki bír veled? 

NÉPTÖMEG 
Most a Konventbe. Polgártárs, vezess. - 
Kiszedted-é az árulók nevét? -

(A nép letakarodik az állványról. Éva mint rongyos, felgerjedt pórnő kibontakozik a sokaságból, és egyik kezében tőrrel, másikban egy véres fejjel Dantonhoz rohan.) 

ÉVA 
Danton! tekints ez összeesküvőre, 
Téged kivánt megölni, én ölém meg. 

ÁDÁM 
Ha e helyet jobban megállta volna, 
Roszul tevél; ha nem, tetted helyes. - 

ÉVA 
Tettem helyes, s jutalmamat kivánom: 
Tölts vélem egy éjet, nagy férfiú. 

ÁDÁM 
Minő rokonszenv kelhet ily kebelben? 
Mi gyöngéd érzés a nőtigrisé? 

ÉVA 
Valóban, polgár, úgy látszik, te is 
Kékvér arisztokrataul szegődtél, 
Vagy hagymázban szólsz ily regényesen. - 
Te férfi vagy, én ifju s nő vagyok, 
Bámúlatom hozzád vezet, nagy ember. 

ÁDÁM 
(félre)Végigborzongat; elfordul szemem. 
Nem bírom e szörnyű káprázatot. 
Minő csodás hasonlat! - Aki az 
Angyalt ismérte, s látta azután, 
Hogy elbukott, az látott tán hasonlót. 
Azon vonások, termet és beszéd, 
Minden, csak egy kicsinyke semmiség, 
Amit leírni sem lehet, hiányzik, 
S minő egészen más lön az egész! - 
Azt nem bírhattam, védte glóriája, 
Ettől pokolnak gőze undorít el. - 

ÉVA 
Mit is beszélsz magadban? 

ÁDÁM 
Számolom, 
Asszony, hogy nincsen annyi éjszakám, 
Ahány árúló van még a hazában. 

NÉPTÖMEG 
Fel a Konventre, csak nevezd meg őket.

(Ezalatt Robespierre, Saint-Just s más konvent-tagok új néptömeggel jőnek, s egy rögtönzött emelvényre állnak.) 

SAINT-JUST 
Hogyan nevezné, ő főcinkosuk. - 
(A nép zúg.) 

ÁDÁM 
Vádolni mersz, Saint-Just, nem ismered, 
Minő erős vagyok? - 

SAINT-JUST 
Voltál előbb, 
A népben. Ámde a nép bölcs, megismert, 
S a Konvent végzését megszentesíti. 

ÁDÁM 
Nem ismerek birót magam felett 
Mást, mint a nép, s a nép, tudom, barátom. 
(Ismét zúgás a nép között.) 

SAINT-JUST 
Barátod az, ki a hon ellene. 
A felséges nép majd itél fölötted, 
Előtte vádollak, honáruló: 
Csempészetért az állami javakban, 
Rokonszenvért az arisztokratákkal, 
Vágyódásért a zsarnok úralomra. 

ÁDÁM 
Saint-Just, vigyázz, lemennydörög szavam. 
Vádad hamis. - 

ROBESPIERRE 
Ne hagyjátok beszélni, 
Tudjátok, nyelve síma, mint kigyó. 
Fogjátok el, szabadságunk nevében. - 

NÉPTÖMEG 
Ne halljuk őt, ne halljuk, vesszen el. 
(Körülveszik s elfogják.) 

ÁDÁM 
Ne halljatok hát, ámde én se halljam 
A hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást 
Beszéddel. Sőt tettel sem győztetek le. 
Robespierre, megelőztél csupán, 
Ez az egész, ne kérkedjél vele. 
Magam teszem le a fegyvert - elég volt. - 
De ím, ezennel felszólítalak, 
Hogy három hó alatt kövess ez úton. - 
Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el. 
(Fejét a nyaktiló alá hajtja.)

Read more: http://ember-tragediaja.hupont.hu/10/kilencedik-szin#ixzz3caM05xva

 

Oldal: Kilencedik szín
Madách Imre: Az ember tragédiája - © 2008 - 2024 - madachimre-ember-tragedia.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat