ELSŐ POLGÁR 
Im, itt jön ismét egy barbár csapat. 
Fussunk, zárjunk be ajtót és kaput, 
Nehogy rabolni jőjön kedvök újra. 

MÁSODIK POLGÁR 
El hölgyeinkkel; e vad csőcselék 
Isméri a szerájok kéjeit. 

ELSŐ POLGÁR 
És hölgyeink a győzőnek jogát. 

ÁDÁM 
Megálljatok, mit futtok így előttünk; 
Vagy nem látjátok ezt a szent jelet, 
Testvérileg mely egy célhoz csatol? - 
Hitünk világát vittük Ázsiának, 
Szeretetnek tanát, hogy elvadult 
Milljói, mellyek közt szent bölcseje 
Ringott üdvünknek, érezzék malasztját. 
S tiköztetek nem volna szeretet? 

ELSŐ POLGÁR 
Hallottunk már mi sokszor ily beszédet, 
S legott házunkra az üszök repült. (Elszélednek.) 

ÁDÁM (a lovagokhoz) 
Imé, látjátok, ez átkos gyümölcse, 
Ha aljas tervvel annyi martalóc 
Kezében a szent zászlót lengeti, 
S gyáván hizelgve a népszenvedélynek, 
Hivatlanúl tolakszik fel vezérül. - 
Lovag barátim! míg a szennytelen 
Becsűlet, Isten szent dicsérete, 
A nő védelme és a hősiség 
Lesz kardjainkon, mink vagyunk hivatva 
E ronda démont féken tartani 
S vezetni, hogy vágyának ellenére 
Nagyot s nemest müveljen szüntelen. 

LUCIFER 
Szépen szólsz, Tankréd, ámde majd, ha a nép 
El nem hiendi többé, hogy vezér vagy - - 

ÁDÁM 
Hol a szellem van, ott a győzelem. 
Lesújtom. - 

LUCIFER 
      És ha szellem nála is lesz? 
Leszállsz-e hozzá? 

ÁDÁM 
Mért leszállani? 
Hát nem nemesb, ha őtet emelem fel. - 
Lemondni a küzdés nehéz helyéről 
Társak híjában épp olyan kicsínyes, 
Mint szűkkeblűség társt be nem fogadni. 
Irígyelvén részét a pályabérben. - 

LUCIFER 
Lám, lám, mivé silányult a nagy eszme, 
Melyért a cirkusz vértanúi haltak. - 
Ez az egyénnek felszabaditása? - - 
Csodálatos fajú testvériség. - 

ÁDÁM 
Ne gúnyolj. - Óh, ne hidd, hogy a dicső tant 
Fel nem fogom. Éltemnek vágya az. - 
Tehet, s tegyen, kiben szent szikra van, 
Ki felküzd hozzánk, szívesen fogadjuk, 
Egy kardcsapás rendünkbe emeli. 
De őriznünk kell a rend kincseit 
A még forrongó zűrnek ellenében. 
Bár jőne már, bár jőne az idő, 
Megváltásunk csak akkor fog betelni, 
Midőn ledűl a gát, mert tiszta minden. - 
De illyen napnak jöttét kétleném, 
Ha az, ki a nagy művet inditá, 
Nem önmaga lett volna a nagy Isten. - - 
Barátim, láttátok, hogyan fogadtak. 
Árván a zajgó város népe közt. 
Nincs hátra más, mint ott azon ligetben 
Táborba szállni, mint azt megszokók 
Már a pogány közt. Míg majd jobbra fordul. 
Induljatok, követni foglak én is, 
Minden lovag felel népségeért. 
(A keresztes had tábort üt.) 

LUCIFER 
Mi kár, hogy szép eszméid újolag 
Csak ollyan hírhedett almát teremnek, 
Mely künt piros, de béle por. 

ÁDÁM 
Megállj. 
Hát nem hiszesz már semmi nemesebbe'? 

LUCIFER 
Ha hinnék is, mit ér, fajod ha nem hisz. 
Ez a lovagrend, mellyet állitasz 
Fárosz gyanánt tenger hullámi közt, 
Egykor kialszik, félig összedűl, 
S vészesb szirtté lesz a merész utasra, 
Mint bármelyik más, mely sosem világlott. - 
Minden, mi él és áldást hintve hat, 
Idővel meghal, szelleme kiszáll, 
A test tuléli ronda dög gyanánt, 
Mely gyilkoló miazmákat lehel 
Az új világban, mely körűle fejlik. - 
Ládd, így maradnak ránk a múlt idők 
Nagyságai. 

ÁDÁM 
Míg rendünk összedűl, 
Tán szent tanai a tömegbe hatnak, 
És akkor nincs veszély. 

LUCIFER 
A szent tanok. - - 
Ah, épp a szent tan mindig átkotok, 
Ha véletlen reá bukkantatok: 
Mert addig csűritek, hegyezitek, 
Hasogatjátok, élesítitek, 
Mig őrültség vagy békó lesz belőle. 
Egzakt fogalmat nem bírván az elme, 
Ti mégis mindig ezt keresitek 
Önátkotokra, büszke emberek. 
Vagy nézd e kardot, hajszállal nagyobb, 
Kisebb lehet, s lényben nem változott, 
Ezt folytathatnók véges-végtelen, 
S hol az egzakt pont, mely határt tegyen? 
Bár érzésed rögtön reátalál, 
A változás nagyban midőn beáll. - 
De mit törekszem - fáraszt a beszéd, 
Tekints magad csak kissé szerteszét. 
(Nehány polgár ismét megjelen.) 

ÁDÁM 
Barátim! népem fáradt, menhelyet kér. 
Tán a kereszténység fővárosában 
Nem kér hiába. 

HARMADIK POLGÁR 
Kérdés, nem vagy-é 
Eretnekségben rosszabb a pogánynál. 

NEGYEDIK POLGÁR 
Mondd, mit hiszesz, a Homousiont, 
Vagy Homoiusiont? 

ÁDÁM 
Ezt nem értem. - 

LUCIFER 
Ne valld be, ez most itt a fő dolog. 

NEGYEDIK POLGÁR 
Lám, kétkedik, ez is hamishitű. 

TÖBBEN 
El tőlük, el, zárkózzunk házainkba. - 
Átok reá, ki nékiek fedélt nyújt. (Elszélednek.)

(A pátriárka fejedelmi pompában és kísérettel jő palotájából, egy csapat barát követi láncravert eretnekeket kísérve, végre katonák s nép.) 

ÁDÁM 
Elámulok! - De mondd, mi fejdelem 
Közelg amott, oly dölyfösen, kihívón? - 

LUCIFER 
A főpap az, apostolok utóda. 

ÁDÁM 
S e meztelábas ronda csőcselék, 
Mely a bilincselt népet kárörömmel, 
Hazudt alázat színével kiséri? 

LUCIFER 
Keresztény-cinikus, barátsereg. 

ÁDÁM 
Nem láttam illyest ősi hegyeim közt. 

LUCIFER 
Majd látsz utóbb; a poklosság, tudod, 
Lassan terjed. De vigyázz, meg ne sértsd 
Ez abszolút erényü s épp azért 
Engesztelhetlen népet. 

ÁDÁM 
Ah, minő 
Erény lehetne ily fajnak sajátja. 

LUCIFER 
Erényök a sanyargás, a lemondás, 
Mit mestered kezdett meg a kereszten. 

ÁDÁM 
Az egy világot válta meg ezáltal, 
De e gyávák csak Istent káromolnak, 
Mint lázadók, megvetve kegyeit. 
Ki szúnyog ellen oly fegyvert ragad, 
Mit medve ellen vinni hősiség, 
Bolond. 

LUCIFER 
De hátha ők a szúnyogot 
Medvének nézik. - Nincs-e rá joguk? 
Nincs-é joguk hős voltuk érzetében 
Pokolra űzni minden élvezőt? - 

ÁDÁM 
Látok, miként Tamás, és nem hiszek. - 
Szemébe nézek e káprázatoknak. - 
(A pátriárka elé lép.) 
Atyám! a szent sír harcosi vagyunk, 
S a fáradalmas útból megpihenni 
E város népe még be sem fogad. - 
Ki oly hatalmas vagy, segíts ügyünkön. 

PÁTRIÁRKA 
Fiam, csekély dolgokra most nem érek, 
Az Isten dícse, a nép üdve hív, 
Eretnekek fölött kellvén itélnem, 
Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek, 
S tűzzel-vassal bár irtjuk, szüntelen 
Ujúlt erővel küldi a pokol ránk. - 
De hogyha a kereszt vitézi vagytok, 
Minek kerestek messze szerecsent, 
Itt a veszélyesb ellen. Fel tehát, 
Fel falvaikra, irtsátok ki őket, 
Pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket. 

ÁDÁM 
Az ártatlant, atyám, csak nem kivánod. - 

PÁTRIÁRKA 
Ártatlan a kigyó is, míg kicsiny, 
Vagy hogyha már kihullt méregfoga, 
S kiméled-é? 

ÁDÁM 
Valóban szörnyü bűn 
Lehet, mi ily haragra gyújthatá 
Egyházát a szeretetnek. 

PÁTRIÁRKA 
Fiam! 
Nem az szeret, ki a testnek hizelg, 
De aki a lelket vezérli vissza, 
Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül 
Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot 
Hozok a földre. - E gonosz hitűek 
A szentháromság rejtélyes tanában 
A homoiusiont hirdetik, 
Mig az egyház a homousiont 
Alapítá meg a hit cikkeül. 

BARÁTOK 
Halál reájuk, már a máglya ég. - 

ÁDÁM 
Adjátok fel, barátim, azt az i-t, 
Szebb áldozat lesz életmegvetéstek 
A szent sirért vivandó hős csatában. - 

EGY AGG ERETNEK 
Sátán, ne kísérts, mink igaz hitünkért 
Ott vérezünk, hol Isten rendelé. 

EGYIK BARÁT 
Hah, szemtelen, igaz hittel dicsekszel? 

AZ AGG ERETNEK 
Nincs-é velünk a rimini zsinat 
S más számtalan? 

A BARÁT 
Rosz útra tévedett. 
De Nicaeában s más igaz hivő 
Zsinatban úgye mellettünk itéltek? 

AZ AGG ERETNEK 
A pártosok. - Mi szemtelen kisérlet 
Még versenyezni vélünk. Vagy, felelj, 
Hol van csak egy egyházatyátok is, 
Mint Árius és a két Euséb? - 

A BARÁT 
Hát bírtok-é egy Athanásiust? 

AZ AGG ERETNEK 
Hol vértanúitok? 

A BARÁT 
Több, mint tinektek. 

AZ AGG ERETNEK 
Szép vértanúk, kiket káprázatával 
Az ördög csalt el, kárhozott halálra. - 
Mondom, ti vagytok a nagy Babilon, 
Az a kéjhölgy, kiről Szent János írt, 
Mely el fog veszni a világ szinéről. - 

A BARÁT 
A hétfejű sárkány, az Antikrisztus 
Vagytok ti, kikről Szent János beszél, 
Gazok, csalárdok, ördög cimborái. 

AZ AGG ERETNEK 
Rablók, kigyók, paráznák, torkosok... 

PÁTRIÁRKA 
El vélök, el, máris soká időzünk, 
Isten dicsére, a máglyára őket! 

AZ AGG ERETNEK 
Isten dicsére, jól mondád, gonosz, 
Isten dicsére hull az áldozat. - 
Erősek vagytok, tesztek kény szerint, 
De jó-e a tett, ítél majd az ég. - 
Számlálva immár bűnóráitok, 
Vérünkből új csatárok szűletendnek, 
Az eszme él, s a láng, mely fellobog, 
Világot késő századokra vet. - 
Jerünk, barátim, a dicső halálba. - 

AZ ERETNEKEK (karban énekelnek) 
Én erős Istenem, én erős Istenem, miért hagytál el 
engemet, és miért távoztál el az én megtartásomtól 
és az én jajgatásaimnak beszédétől? 
Én Istenem, kiáltok mind napestig, de nem 
hallgatsz meg, éjjel is nincs nekem veszteglésem. 
Te pedig szent vagy - - (XXII. zsolt.) 

A BARÁTOK (karban közbevágnak) 
Perelj, Uram, az énvelem perlőkkel, és harcolj a 
velem harcolókkal. 
Ragadj fegyvert és paizst, és kelj fel az én 
segítségemre. 
És vedd fel dárdádat és rekeszd meg az én 
háborgatóim eleinek utát. (XXXV. zsolt.)

(Ezalatt a pátriárka s a menet elvonul. Nehány barát traktátusokkal a keresztesek közé vegyül.) 

LUCIFER 
Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadasz? 
Tragédiának nézed? nézd legott 
Komédiának, s múlattatni fog. - 

ÁDÁM 
Óh, jaj, ne tréfálj! - hát egy i miatt is 
Mehetni illy elszántan a halálba? - 
Mi akkor a magasztos, nagyszerű? - 

LUCIFER 
Az, ami másnak tán kacagtató. 
Egy szál választja csak e két fogalmat, 
Egy hang a szívben ítél csak közöttük, 
S ez a rejtélyes bíró a rokonszenv, 
Mely istenít vagy gúnyával megöl. - 

ÁDÁM 
Mért is tűnt csak szemembe mind e bűn! 
E kisszerű harc büszke tudományban, 
E gyilkos méreg mesterül kivonva 
A legfényesb, legüdítőbb virágból. - 
E szép virágot egykor ismerém, 
Üldött hitünknek zsendülő korában: 
Ki az a bűnös, aki tönkretette? 

LUCIFER 
A bűnös önmaga a győzelem, 
Mely szerteszór, száz érdeket növel. 
A vész, mely összehoz, mártírt teremt, 
Erőt ád; ott van az eretnekekkel. - 

ÁDÁM 
Valóban, elhajítnám kardomat, 
És visszamennék éjszaki honomba, 
Hol még az ős erdők árnyékiban 
A férfibecs, a tiszta egyszerűség 
Dacol e síma kornak mérgivel, 
Ha titkos szó nem súgná szüntelen, 
Hogy e kort nékem kell újjáteremtni. 

LUCIFER 
Hiú törekvés. Mert egyént sosem 
Hozandsz érvényre a kor ellenében: 
A kor folyam, mely visz vagy elmerít, 
Uszója, nem vezére, az egyén. - 
Kiket nagyoknak mond a krónika, 
Mindaz, ki hat, megérté századát, 
De nem szülé az új fogalmakat. 
Nem a kakas szavára kezd viradni, 
De a kakas kiált, merthogy virad. - 
Amott azok, kik békóban sietnek 
Mártírhalálra, gúnytól környezetten, 
Látnak csak egy embernyomot előre, 
Köztük dereng fel az új gondolat; 
S azért meghalnak, mit utódaik 
Az utcaléggel gondtalan szivandnak. - 
De hagyjuk ezt, nézz kissé táborodba, 
Mit járnak ott azon piszkos barátok, 
Mi vásárt ütnek, mit szónoklanak, 
Őrült taglejtés vad kiséretében. - 
Hallgassuk őket. 

EGY BARÁT (a tolakodó keresztesek közt) 
Bajnokok, vegyétek! 
Vegyétek  a vezeklésnek tanát 
Kalauzul minden kétségetekben, 
Ez megtanít, a gyilkos, a parázna, 
A templomrabló, a hamis tanú 
Hány évig fog szenvedni a pokolban. 
És megtanít, egy évi büntetést 
Hogy a gazdag megválthat húsz s nehány, 
Mig a szegény három solidival. 
S ki már fizetni éppen képtelen, 
Nehány ezer korbácsütéssel is. - 
Vegyétek e becses könyvet, vegyétek. - 

A KERESZTESEK 
Ide vele. - Nekünk is, szent atyám! - 

ÁDÁM 
Hah, rossz árús, és még roszabb vevők. 
Vonj kardot, és verd szét e ronda vásárt! 

LUCIFER (zavarban) 
Bocsáss meg, e barát rég cimborám. 
S nem is utálom én az ily világot, 
Az Úr dicse ha szinte felkapott is, 
Felkaptam én is egyúttal vele. 
Csak te maradtál egy kissé alant.

(Éva mint Izóra s Heléne, annak komornája sikoltva rohannak Ádámhoz, nehány keresztestől üldözve, kik azonban ízibe elosonnak.) 

ÉVA (összerogyva) 
Ments meg te, bajnok. 

ÁDÁM (felkarolva) 
Eszmélj, óh, nemes hölgy, 
Itt biztosan vagy. Vesd fel szép szemed. 
Minő igéző! - Vajh mi érheté? 

HELÉNE 
Élvezni voltunk a természetet 
Kertünk árnyékos sűrüségi közt, 
Gondatlan ülve az üde gyepen, 
A csattogányt hallgattuk és kisértük; 
Midőn csillogni látunk két szemet 
Vad szenvedéllyel a bokor megől. 
Ijedve kezdünk futni, míg utánunk 
Lihegve és döbörgve négy keresztes 
Majd-majd beért, midőn hozzád jutánk. 

ÁDÁM 
Nem is tudom, kivánjam-é, hogy ébredj; 
Hát hogyha elhagysz, álomkép gyanánt? 
Hogy is lehet test így átszellemülve, 
Ilyen nemes és illy imádatos - 

LUCIFER 
Átszellemült test! - Óh, a sors valóban 
Nem büntethetné jobban a szerelmest 
Őrültségéért, mint beteljesítvén 
Mindazt, amit csak kedvesére halmoz. - 

ÁDÁM 
Úgy rémlik, egykor már ismertelek, 
Hogy együtt álltunk Isten zsámolyánál. 

LUCIFER 
Mindenre kérlek, azt sose feledd, 
Szerelmed amilyen mulattató 
Kettesben, olly izetlen harmadiknak. 

ÁDÁM 
Felnéz - mosolyg, óh, hála néked, ég! 

ÉVA 
Lovag, megmentél, hogy köszönjem azt meg? 

ÁDÁM 
Nem gazdag díj-e a szó ajkadon? 

LUCIFER (Helénéhez) 
Elég sovány díj, s illyet sem nyerek? - 

HELÉNE 
S mi hálával tartoznám én neked? 

LUCIFER 
Hát azt hiszed, hogy a nemes lovag 
Megmente téged is? Minő hiúság. 
Ha a lovag megmenti a kisasszonyt, 
Komornáját a fegyvernök bizonnyal. 

HELÉNE 
S mit nyertem volna. Vagy hálás leszek, 
És ott vagyok, mintha elér a vész: 
Vagy háladatlan, így is kárhozott. - 
Pedig nem volt rút a négy üldöző. 

ÁDÁM 
Óh, hölgy, hová vezesselek, parancsolj. 

ÉVA 
Előttünk áll a zárda ajtaja. 

ÁDÁM 
A zárda, mondod? Óh, de ajtaja 
Nem zárja tőlem a reményt el, úgy-e? 
Adj nékem egy jelt, tűznöm e kereszthez, 
Hogy míg amaz tisztemben küzdni hív, 
Legszebb álmomnak hozza vissza képét, 
S ne únjak várni hosszu éveken, 
Melyek végéről pályabérem int. - 

ÉVA 
Im, e szalag. - 

ÁDÁM 
Ez éjsötét szalag? - 
Óh, hölgy! reményt, reményt, ne bánatot. 

ÉVA 
Enyém ez a jel, mást nem adhatok. 
A zárdafal közt nem tenyész remény. 

ÁDÁM 
De szerelem sem. És ahol te vagy, 
Hogyan ne volna szerelem, leány! 
Mezed mutatja, nem vagy még apáca. 

ÉVA 
Ne is gyötörj tovább kérdéseiddel, 
Pedig gyötörsz, ha búdat nőni látom. - 

LUCIFER 
És el fog zárni e fal téged is? 

HELÉNE 
El ám, de kulcsa nincs tengerbe vetve. 

LUCIFER 
Nagy kár - beh szép elégiát faragnék 
E bús esetről. - 

HELÉNE 
Csalfa, menj előlem! 

LUCIFER 
S miért? hát nem nagy eszme az, midőn 
Tengerfenékre szállok kulcsodért? 

HELÉNE 
Ah, ezt nem is kivánom. 

LUCIFER 
Már megyek. - 
A mélynek szörnye fen reám agyart. 

HELÉNE 
Jöjj vissza, jöjj, megöl a félelem - 
Inkább a kulcs majd ablakomba' lesz. - 

ÁDÁM 
Hadd tudjam hát neved meg legalább, 
Imámba, tudjam meg, hogy mit csatoljak, 
Áldást kérvén rád, hogyha végzeted 
Gyászát megosztni már nem engeded. 

ÉVA 
Nevem Izóra. S a tiéd, lovag? 
Imádság jobban illet zárdaszűzet. 

ÁDÁM 
Tankréd vagyok. 

ÉVA 
       Tankréd, Isten veled. 

ÁDÁM 
Izóra, óh, ne hagyj el ily sietve, 
Megátkozom különben a nevet, 
Melyet bucsúzva mondottál először, - 
Rövid volt e perc, még álomnak is, 
Hogy folytatom, ha ily rejtély maradsz, 
S nem bírom sorsod drága fonalával 
Kihímzeni? - 

ÉVA 
Halljad hát sorsomat. 
Atyám is a szent sír vitéze volt. 
Midőn egy éjt meglepte a vad ellen, 
Üvöltve, tűzzel-vassal, táborát. 
Menekvéséhez már nem volt remény, 
És szent fogadást tőn Szűz Máriának, 
Hogy engemet, ki még gyermek valék, 
Ha visszatérhet, néki felajánl. 
Ő visszatért, én szent ostyát vevék 
Ez ígéretre. 

ÁDÁM 
Óh, te szent anya! 
Te testesített tiszta szeretet, 
Nem fordulál-e el megbántva ily 
Szentségtelen igérettől, minő 
Erényeidre nyom bűnbélyeget, 
Átokká téve az égnek malasztját. - - 

HELÉNE 
S te nem kivánod tudni sorsomat? 

LUCIFER 
Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál, 
Szerettél újra, s akkor már te csaltál. 
Ismét szerettél - hősödet meguntad; 
S üres szived most új lakóra vár. - 

HELÉNE 
Ez különös! Az ördög van veled tán? 
De oly szerénynek mégse hittelek, 
Hogy szívemet üresnek hidd jelenleg. 

LUCIFER (Ádámhoz) 
Uram, siess. Te nem bírsz elbucsúzni, 
S én nem birom gátolni győzedelmem. 

ÁDÁM 
Izóra! minden szód fulánk szivemben. 
Egy csókkal mérgét, óh, hölgy, édesítsd meg. 

ÉVA 
Lovag, mit kívánsz - hallád eskümet. 

ÁDÁM 
De az nincs tiltva tán, hogy én szeresselek. 

ÉVA 
Te boldog vagy, de hogy feledlek én? 
Tankréd, megyek már, vagy kifogy erőm. 
Isten veled - meglátlak ott az égben. 

ÁDÁM 
Isten veled. - E nap emléke vélem. - 
(Éva a zárdába lép.) 

HELÉNE (félre) 
Ah, gyáva te - hát mindent én tegyek? (fent) 
Ablakba' lesz majd, nem tengerben a kulcs. 
(Évát követi.) 

ÁDÁM (feleszmélve) 
Most hát jerünk. 

LUCIFER 
Már késő - vége van. - 
Ládd, illyen őrült fajzat a tiéd, 
Majd állati vágyának eszközéül 
Tekinti a nőt, és durvult kezekkel 
Letörli a költészet hímporát 
Arcárul, önmagát rabolva meg 
Szerelme legkecsesb virágitól; 
Majd istenűl oltárra helyezi, 
És vérzik érte és küzd hasztalan, 
Míg terméketlen hervad csókja el. - 
Mért nem tekinti és becsűli nőül, 
Nőhívatása megjelölt körében. 
(Ezalatt egészen besötétült, a hold felkél. Izóra és Heléne az ablakon.) 

ÉVA 
Mi vágyva néze rám, mint reszketett, 
Ah, e hős férfi reszketett előttem, 
De nőerényem és a hit parancsol - 
Itt szenvedek ki, mint szent áldozat. 

HELÉNE 
Csodálatos, minő őrült nemünk! 
Ha az előitélettel szakít, 
Vadállatul rohan a kéj után, 
A méltóságot arcáról letépi 
És megvetetten sárban ténfereg. 
Ha nem szakít, önárnyától remeg, 
Fonnyadni hagyja meddő bájait, 
Mástól s magától elrabolva a kéjt. - 
Miért nem jár középen. Vagy mit árt 
Egy kis kaland, egy kis gyöngéd viszony 
Illemmel olykor, meg nem foghatom. 
Hiszen a nő se szellem csak merőben. 

ÉVA 
Heléne, nézz ki, itten áll-e még? 
Hogyan ment volna ollyan könnyen el. 
Csak egyszer halljam még meg szózatát. 

ÁDÁM (Luciferhez) 
Tekints körül, nem áll-e ablakánál, 
Nem küldne-é egy pillantást utánam? 
Csak egyszer lássam még sugár alakját - 
Izóra! óh, ne bánd, hogy itt vagyok még. 

ÉVA 
Mindkettőnkért jobb lenne itt nem állnod. 
Az elszakadt szív könnyen összeforr, 
S megint csak fáj, ha újra elszakasztjuk. - 

ÁDÁM 
Nem félsz-e így a csendes éjbe nézni, 
Mely, mint nagy szív, szerelemtől dobog. 
Szeretni hol csak nékünk nem szabad? 
Nem félsz-e, hogy varázsa elragad? - - 

ÉVA 
Él bennem is mindez, mint tünde álom, 
Mely tán az égből kísért e világra; 
A lég hullámin szép dal árjadoz, 
Mosolygni látok nemtők ezreit 
Testvéri csókkal minden lomb mögül, 
De hozzánk többé, Tankréd, nem beszélnek. - 

ÁDÁM 
S miért, miért! e rossz fal gátol-é? - 
Ki annyi sarcot vívtam a pogánytól, 
Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot? - 

LUCIFER 
Nem ám, mert védi a kor szelleme, 
Erősebb, mint te. 

ÁDÁM 
Hah, ki mondja azt! 
(A háttérben egy máglya világa gyúl ki.) 

AZ ERETNEKEK (karban távolról) 
Mentsd meg az én lelkemet a fegyvertől és 
az én egyetlen egyemet az ebnek kezéből. 
Szabadíts meg engemet az oroszlánnak 
szájából és az unicornisoknak szarvaik ellen 
hallgass meg engemet. 
Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak; 
a gyülekezetek közepette dicsérlek tégedet. 

ÉVA 
Irgalmazz, Isten, bűnös lelkeiknek! - 

ÁDÁM (visszaborzadva) 
Mi rettentő dal. 

LUCIFER 
        Nászénektek az. 

ÁDÁM 
Mindegy, legyen, én meg nem rettenek. 
Dacolni érted mindennel fogok. 

A BARÁTOK (karban távolról) 
- - öltöztessenek fel gyalázatossággal és 
szidalommal, kik felfuvalkodnak ellenem. 
Vigadjanak és örüljenek, kik akarják az én 
igazságomat; és mondják azt mindenkor: Magasz- 
taltassék az Úr, ki akar békességet az ő szolgájának.

(A fentebbi karének kezdetével Ádám, ki a zárda ajtajához lépett volt, ismét megállt, a tornyon egy kuvik kiált, a légben boszorkányok szállnak, s az ajtó előtt egy csontváz kél a földből, s fenyegetve áll Ádám előtt.) 

ÉVA (az ablakot becsapva) 
Isten segíts! 

A CSONTVÁZ 
El e szentelt küszöbről. 

ÁDÁM 
Ki vagy te, rém! 

A CSONTVÁZ 
   Én az vagyok, ki ott lesz 
Minden csókodban, minden ölelésben. - 

BOSZORKÁNYOK (kacagva) 
Édes vetés, fanyar gyümölcs, 
Galambfival kigyókat költs. 
Izóra, hívunk! 

ÁDÁM 
Millyen alakok! 
Ti változátok-é el, vagy magam? 
Ismertelek, midőn mosolygtatok. 
Mi itt valóság és mi itten álom? 
Varázsotokra ellankad karom. - 

LUCIFER 
Véletlenül mi kedves társaságba 
Juték. Mi régtől várom e szerencsét, 
Ez illedelmes szép boszorkahad, 
Mely a mezetlen nimfát mindazáltal 
Orcátlanságban messze túlhaladja, 
Ez a vén bajtárs, a rémes halál, 
Mely torzképezve a rideg erényt, 
Megútáltatja azt a föld fiával. 
Mind üdvözöllek. Kár, hogy rá nem érek 
Közöttetek az éjet elfecsegni. - 
(A jelenések eltűnnek.) 
Tankréd, fel, Tankréd! kedvesed becsapta 
Az ablakot; mit állunk itt az éjben? 
A szél hideg, köszvény leszen jutalmad. 
Heléne meg mindjárt jő, s mit teszek? 
Szerelmeskedni nem fog tán az ördög, 
Nevetségessé lenne mindörökre, 
S akkor hatalmát elvinné maga. - 
Csodálatos, az ember hő kebellel 
Eseng epedve szerelem után, 
S csak kínt arat. Az ördög jégkebellel 
Alig bír tőle szabadulni jókor. 

ÁDÁM 
Vezess, vezess új létre, Lucifer! 
Csatára szálltam szent eszmék után, 
S találtam átkot hitvány felfogásban, 
Isten dicsére embert áldozának, 
S az ember korcs volt, eszmémet betöltni. 
Nemesbbé vágytam tenni élveink, 
S bűn bélyegét süték az élvezetre, 
Lovagerényt állíték, s ez döfött 
Szivembe tőrt. El innét, új világba, 
Eléggé megmutattam, hogy mit érek, 
Ki vívni tudtam és lemondni tudtam, 
Szégyen ne'kűl elhagyhatom helyem. - 
Ne lelkesítsen többé semmi is, 
Mozogjon a világ, amint akar, 
Kerekeit többé nem ígazítom, 
Egykedvüen nézvén botlásait. 
Kifáradtam - pihenni akarok. - 

LUCIFER 
Pihenj tehát. De én alig hiszem, 
Hogy szellemed, e nyugtalan erő, 
Pihenni hagyjon. Ádám, jőj utánam.

Read more: http://ember-tragediaja.hupont.hu/8/hetedik-szin#ixzz3caKywOsh

 

Oldal: Hetedik szín
Madách Imre: Az ember tragédiája - © 2008 - 2024 - madachimre-ember-tragedia.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat