CATULUS 
Nézd, Sergiolus, mily serény, ügyes 
Ez a piros szalagú gladiátor, 
Mernék fogadni, hogy amazt legyőzi. 

ÁDÁM 
Nem, Herculesre! 

CATULUS 
           Ah, mit, Herculesre, 
Ki hinne még közöttünk istenekben? 
Mondd Júliádra, jobban elhiszem. 

ÁDÁM 
Legyen. 

LUCIFER 
              Erős alapra esküszöl: 
Álistent tévén, álisten helyébe. 
De mondd, hogy értsük mégis azt az esküt, 
Szépségét értsük-é, szerelmed-é, 
Avagy tán éppen hűségét irántad? - 

CATULUS 
A báj muló, s ha még nem volna is, 
Unott lesz holnap, ami elragad ma, 
S kevesb kecsű nő csábít tőle el 
Az újdonság bűbájos ingerével. 

ÁDÁM 
Hűségit értém. Vagy ki pazarol 
Hölgyére többet nálam? 

HIPPIA 
                      Óh, bohó! 
Hát bírod-é őt vég nélkűl ölelni? 
S ha bírnád is, te, aki telhetetlen 
Gyönyörre vágysz s haszontalan csapongsz, 
Mert a kéjnek csak egy-egy elszakadt 
Részét birod egy-egy nőben találni, 
Mig a szépség s kéj eszményképe mindig 
Elérhetlen varázsként leng előtted, 
Hogyan tudod, hogy szintén egy szeszélye, 
Egy ábrándkép nem csábitandja-é el? 
Egy gladiátor roncsolt izmai - - 

ÁDÁM 
Igaz, igaz, ne többet, Hippia. 
Miért is vonz az a kéj Tantalusként, 
Ha Herculesnek ereje hiányzik, 
Ha Proteusként nem változhatunk, 
S egy megvetett rab, kínos hét után 
Oly órát élvez, millyet hasztalan 
Ohajt ura. - Vagy a gyönyör csak egy 
Ital viz-é hát a meglankadottnak, 
S annak halál, ki habjaiba dűl? 

LUCIFER 
Ah, mily dicső erkölcsi tanfolyam 
Szép lányok keblén, fűzéres pohárnál. - 
De hát fogadástok? - 

ÁDÁM 
Ha veszteném, 
Úgy Júlia tiéd. - 

CATULUS 
              S ha nyersz? 

ÁDÁM 
Lovad 
Enyém. - 

CATULUS 
Négy hétre visszaveheted, 
Vagy bétaszítom ángolnás tavamba. - 

LUCIFER 
Nézd, Júlia, e szép kövér halat: 
Egyél, hiszen majd hizlalsz másikat. 

ÉVA 
S nem dőzsöl-é rút féreg rajtad is? 
Örüljön, aki él, vagy hogyha nem 
Tud is örülni, legalább kacagjon. (Iszik.) 

ÁDÁM (a gladiátorhoz) 
Jól tartsd magad, hé! - 

CATULUS 
Rajta csak, vitézül.

(Catulus gladiátora elesik, s életéért esdve, ujjait fölemeli. Ádám a kegyelmi jelt akarja adni, de Catulus lefogja kezét, s összeszorítva markát, hüvelykét a gladiátor felé tartja.) 
Recipe ferrum! - Gyáva korcs. Elég 
Rabszolgám van még, nem vagyok fukar. 
Ki sajnálná e kis felzaklató 
Jelenetet, szép hölgyek, tőletek, 
Midőn a csók oly sokkal édesebb, 
Forróbb a vágy, ha egy kis vér ömölt. 
(A gladiátort ezalatt ellenfele kivégezte.) 

ÁDÁM 
A ló enyém, jőj Júliám, ölelj meg. 
Vigyék ki azt a hullát. - Táncosok! 
Csináljatok most már komédiát, 
Ebből elég volt mára. 
(A hullát kiviszik, az emelvényt táncosok foglalják el.) 

CATULUS 
Clúvia! 
Jőj hát te is, nem nézhetem soká, 
Ha más ölelkezik. 

LUCIFER 
S mi, Hippia, 
Követjük-é szintén példájukat? 
De nyald meg ajkad, nincs-e rajta méreg, 
No úgy, most már mulathatunk, galambom. 

ÁDÁM 
Mit is dobog szived olyannyira, 
Nem nyughatom fölötte, Júlia. (Suttognak.) 

LUCIFER 
Halld, e bolond még a szívről beszél! - 

CATULUS 
Ládd, kedves, én nem bántom a tiédet, 
Tehetsz vele akármit, csak ne tudjam, 
Ha csókod forró s mindig kész nekem. 

CLUVIA 
Nagylelkü kedves! ím, javadra e bort. (Iszik.) 

CATULUS 
Jól van, jól, Clúvia, de lágy karod, 
Puhácska kebled tőlem el ne vond, 
Füzérem is lesiklott, ládd, fejemről. - 
(a táncosnőkhöz) 
Ah, ez remek fordúlat táncotokban, 
Mi buja tűz, kellemmel egyesülve! 

CLUVIA 
Szemed befogom, ím, ha ott leled 
Azt, amiért én is versenyt futok, 
S csak egy jó szót sem bírok érdemelni. - 
(Luciferre mutatva) 
Ezen savanyu arcot nézzed inkább - 
Miért is ennek az a szép leány, 
Ha már különb hasznát se tudja venni, 
Mint hogy szunyadni hagyja, míg maga 
Gúnyos mosollyal és hideg szemekkel 
Kisér száz édes, bárha dőre dolgot, 
Mi a társalgás illatát teszi. - 

CATULUS 
Valóban, egy ily arc egész körök 
Költészetére fagylepelt borít. 
Ki ellenáll a perc igézetének, 
S nem hagyja lelkét ártól elragadni, 
Nem is jó ember, s bár maradna otthon. - 

HIPPIA 
Valóban szinte félek, hogy szegényben 
Már megfogant a fekete halál, 
Mely a várost pusztítja. - 

ÁDÁM 
El vele, 
E gyászos képpel. Pajzán dalt nekünk, 
Ki tudja a legszebbet köztetek. 

HIPPIA (énekel) 
Borral, szerelemmel 
Eltelni sohsem kell; 
Minden pohárnak 
Más a zamatja. 
S a mámor, az édes mámor, 
Mint horpadt sírokat a nap, 
Létünk megaranyozza. 
Borral, szerelemmel 
Eltelni sohsem kell, 
Minden leánynak 
Más a varázsa. 

MIND 
S a mámor, az édes mámor, 
Mint horpadt sírokat a nap, 
Létünk megaranyozza. 

CATULUS 
Jól van biz az, nos, Clúvia, te mit tudsz? 

CLUVIA (énekel) 
Bolond világ volt hajdanában: 
Lukréciát az özvegy ágyban 
Hogy megkereste szép gavallér, 
Nem lángol ajka, több kéjt nem kér, 
Tárt szűvel nem fut bordélyházba, 
Hideg vasat merít magába. - 
Örüljünk, okosabb világ van, 
Örüljünk, hogy mi élünk abban. - 
Bolond világ volt hajdanában: 
Brutus nem ült szép villájában, 
Kardot fogott s harcolni méne, 
Mint hitvány zsoldos, s még mivégre? 
A rongyos nép jóléte végett, 
S tar földön érte el is vérzett. 

MIND 
Örüljünk, okosabb világ van, 
Örüljünk, hogy mi élünk abban. - 

CLUVIA 
Bolond világ volt hajdanában, 
Rém járt fel a hősek agyában, 
Szentnek hivék, mit kacagunk ma, 
S egy-két ily őrült, ha akadna, 
Cirkuszainkban éppen elkel, 
Nekünk látvány, a vadnak étel. 

MIND 
Örüljünk, okosabb világ van, 
Örüljünk, hogy mi élünk abban. 

LUCIFER 
Ah, Cluvia, leverted Hippiát. 
Szeretnék e dalnak költője lenni. 

ÁDÁM 
S te nem danolsz, mit búsongsz, Júlia? 
Körűlünk minden vígad és nevet. 
Nem jólesik pihenned keblemen? - 

ÉVA 
Ah, jól, nagyon. De nézd el, Sergiolus, 
A boldogság midőn elkomolyít. 
Azt tartom, mely kacag, nem is valódi. 
Legédesebb percünkbe is vegyül 
Egy cseppje a mondhatlan fájdalomnak, 
Talán sejtjük, hogy az ily perc - virág, 
S így hervatag. 

ÁDÁM 
Ah, én is érzek illyest. 

ÉVA 
S kivált, ha még dalt hallok és zenét, 
Nem hallgatom a szűkkorlátu szót, 
De a hang árja ringat, mint hajó, 
S úgy érzem, mintha álomban feküdném: 
A rezge hangon messze múltba szállnék, 
Hol napsugáros pálmafák alatt 
Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg, 
Nagy és nemes volt lelkem hívatása. 
Bocsáss meg, őrült álomnak varázsa 
Mindez. - Csókollak ismét - ébredek. 

ÁDÁM 
El a zenével, tánccal, émelyít 
Ez örökös édesség tengere, 
Keserüet kivánna már szivem. 
Boromba ürmöt és fulánkot a 
Piros ajakra, vészt fejem fölé. 
(A táncosok elmennek, jajgatás hallik kívülről.) 
Mi jajszó ez, mely úgy velőbe hat? 

LUCIFER 
Nehány őrültet most feszítenek fel, 
Testvériségről, jogrul álmodókat. 

CATULUS 
Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon, 
Élvezve és feledve a világot, 
Miért vitatták mások dolgait. 

LUCIFER 
Koldús a dúst testvéreül kivánja, 
Cseréld meg őket, és ő von keresztre. 

CATULUS 
Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat, 
Dögvészt, mi a várost tizedeli, 
Az isteneknek minden végzetét. (Új jajszó.) 

ÁDÁM (magában) 
Úgy érzem, mintha álomban feküdném, 
A rezge hangon messze múltba szállok, 
Hol nagy s nemes volt lelkem hívatása. - 
Nem így mondád-e, Júlia? 

ÉVA 
Igen.

(Ezalatt besötétült. A csarnok előtt temetési menet vonul el tibiákkal, fáklyákkal és jajveszékelő nőkkel. Az egész társaság egy ideig merev hallgatásba süllyed.) 

LUCIFER (felkacagva) 
Mint látom, itt a jókedv elborult. 
Bor nincs-e már, vagy elfogyott az élc, 
Hogy a savanyu úr is megsokallja? 
Talán bizon valaki fél közöttünk, 
Vagy éppen megtért. 

ÁDÁM (feléje sújtva poharát) 
Vessz, ha azt hiszed. 

LUCIFER 
No, majd hivok új vendéget közénk. 
Talán megifjult kedv is tér be véle. 
Hej! hozzátok be, szolgák, ízibe, 
Ki fáklyafénnyel erre útazik. 
Csak megkináljuk egy pohár itallal. - -

(A halottat nyílt koporsóban behozzák, s az asztalra helyezik. Kísérete a háttérben marad. Lucifer ráköszönt.) 
Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked! 

HIPPIA 
Talán inkább csókot kivánsz? 

LUCIFER 
Öleld meg, 
És lopd ki szájából az obulust. 

HIPPIA 
Ha tégedet csókollak, őt miért ne? 
(A halottat megcsókolja. Péter apostol a kíséret közül kilép.) 

PÉTER APOSTOL 
Megállj, a döghalált szivod magadba. 
(Mindnyájan visszaborzadva, helyükön felemelkednek.) 

MIND 
A döghalál - rettentő - félre innen. 

PÉTER APOSTOL 
Te nyomorú faj! - gyáva nemzedék, 
Míg a szerencse mosolyog feletted, 
Mint napsugárban a légy, szemtelen, 
Istent, erényt, gúnyolva taposó. 
De hogyha a vész ajtódon kopog, 
Ha Istennek hatalmas ujja érint, 
Gyáván hunyász, rútul kétségb'eső. 
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése 
Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül, 
A város pusztul, durva idegen nép 
Tiporja el arany vetésidet, 
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol 
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás 
Emelt fővel jár a békés lakok közt, 
Utána a halvány gond, rémület 
S égből, földről se részvét, sem segély. 
Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával 
Elandalítni azt a szózatot, 
Mely a kebelnek mélyét felveri 
S jobb cél felé hiába ösztönöz. 
Kielégítést, úgyebár, nem érzesz, 
Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör, 
S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg: 
Hiába mind, a régi istenekben 
Nincs már hited, kövekké dermedeztek. 
(Az istenszobrok szétporlanak.) 
Elporlanak, s új istent nem találsz, 
Mely a salakból újra fölemelne. - 
Nézz csak körül, mi pusztít városodban 
Hatalmasabban, mint a döghalál, 
Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról, 
Hogy Thébaisznak puszta téreit 
Vad anachorétákkal népesítsék, 
Ottan keresve tompult érzetöknek 
Mi még izgassa, ami még emelje. - 
El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék, 
E nagy világ most tisztuló szinéről. 

HIPPIA (az asztal előtt összeroskadva) 
Óh, jaj nekem, mi szörnyű fájdalom, 
Hideg veríték, orcusnak tüze - 
A dögvész, óh, a dögvész - elveszek. 
Nem gyámolít ki sem közűletek, 
Kik annyi élvet osztátok velem? 

LUCIFER 
Ma néked, holnap nékem, édesem. - 

HIPPIA 
Hát öljetek meg, átkom ver különben. 

PÉTER APOSTOL (hozzálépve) 
Ne átkozódjál lányom, sőt, bocsáss meg - 
Majd gyámolítlak én és a nagy Isten, 
A szent szeretet örök Istene. 
Emelkedjél fel hozzá, ím, e vízzel 
Lelked kitisztul menten a salaktól, 
S hozzá siet. 
(Megkereszteli az asztalról vett edényből.) 

HIPPIA 
Atyám - megkönnyülék. 
(Meghal.) 

CATULUS (indul) 
Én még ma Thébaiszba útazom. 
Elundorodtam a bünös világtól. 

CLUVIA 
Megállj, Catulus, én is elkisérlek. 
(Kimennek.) 

ÁDÁM (elgondolkodva, az előtérre lép, Éva követi.) 
S te itt vagy, Júlia, mondd, mit keressz itt, 
Hol a halál az örömet kiölte. 

ÉVA 
S nem ott van-é helyem, ahol te vagy? 
Ah, Sergiolus! vajh mi sok nemes 
Érzést találtál volna e kebelben, 
Hol csak mulékony kéj után kutattál. - 

ÁDÁM 
És önmagamban is. Mi kár, hogy úgy van! 
Elveszni nyomorultan, kisszerűen, 
S szenvedni addig. Óh, ha él az Isten, 
(Letérdel, s kezét égnek emeli.) 
Ha gondja van ránk, és hatalma rajtunk, 
Új népet hozzon s új eszmét a világra, 
Amazt, a korcsba jobb vért önteni, 
Ezt, a nemesbnek hogy köre legyen 
Magasra törni. Érzem, elkopott mind, 
Mi a miénk volt - s újat létrehozni 
Erőnk kevés. Hallgass meg, Istenem.

(Az égen glóriában a kereszt feltűnik. A hegyek megől égő városok pírja látszik. A csúcsokról félvad csapatok szállnak alá. Távolról áhítatos himnusz hallik.) 

LUCIFER (magában) 
E látvány kissé borzogatja hátam, 
De nem emberrel kell-e küzdenem? 
Mit én nem bírok, ő teszi helyettem. 
Hasonló tréfát már gyakorta láttam. 
A glória ha lassan elveszett, 
Még megmarad a vérengző kereszt. 

PÉTER APOSTOL 
Az Úr meghallgatott. - Tekints körül, 
Az elkorcsult föld újra kezd születni. 
E medvebőrös barbár harcfiak, 
Kik üszköt vetnek fényes városokra, 
Kiknek lova múlt századok vetését 
Tiporja el s istállót elhagyott 
Templomfalak közt lél, új vért hozand 
Az elsilányult, megfogyott erekbe. 
S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek, 
Mig a bősz tigris keblöket kitépi, 
Új eszmét hoznak, a testvériséget, 
És az egyénnek felszabadulását, 
Melyek meg fogják rázni a világot. - 

ÁDÁM 
Ah, érzem, érzem, mást is kér a lélek, 
Mint dagadó párnákon renyhe kéjek; 
A szív vérének lassu elfolyása 
Olyan kéj, melynek vajh, mi lenne mása? 

PÉTER APOSTOL 
Legyen hát célod: Istennek dicsőség, 
Magadnak munka. Az egyén szabad 
Érvényre hozni mind, mi benne van. 
Csak egy parancs kötvén le: szeretet. 

ÁDÁM 
Fel hát csatázni, fel hát lelkesülni 
Az új tanért. Alkotni új világot, 
Melynek virága a lovag-erény lesz, 
Költészete az oltár oldalán 
A felmagasztalt női ideál. 
(Péterre támaszkodva, indul.) 

LUCIFER 
Ah, a lehetlen lelkesít fel, Ádám! 
A férfiúhoz méltó ez s dicső ám. 
Istennek tetszik, mert az ég felé hajt, 
S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd. 
(Utánamegy.)

Read more: http://ember-tragediaja.hupont.hu/7/hatodik-szin#ixzz3caK2jssP

 

Oldal: Hatodik szín
Madách Imre: Az ember tragédiája - © 2008 - 2024 - madachimre-ember-tragedia.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat