ÁDÁM 
Mi ország ez, mi nép, melyhez jövénk? 

LUCIFER 
E régi eszmék többé nincsenek. 
Nem kisszerű volt-é a hon fogalma? 
Előitélet szülte egykor azt, 
Szűkkeblüség, versenygés védte meg. 
Most már egész föld a széles haza, 
Közcél felé társ már most minden ember, 
S a csendesen folyó szép rend fölött 
Tisztelve áll őrűl a tudomány. 

ÁDÁM 
Beteljesült hát lelkem ideálja, 
Ez mind derék, ezt így kivántam én is. 
Egyet bánok csak: a haza fogalmát, 
Megállott volna az tán, úgy hiszem, 
Ez új rend közt is. Az emberkebel 
Korlátot kíván, fél a végtelentől, 
Belterjében veszt, hogyha szétterül; 
Ragaszkodik a múlthoz és jövőhöz; 
Félek, nem lelkesűl a nagyvilágért, 
Mint a szülők sírjáért lelkesült. 
Ki a családért vérét ontaná, 
Barátjaért legfeljebb könnye van. - 

LUCIFER 
Eszményedet, mint látom, elveted, 
Előbb még, mintsem testesülhetett. 

ÁDÁM 
Korántse hidd, de kandivá levék: 
Mi eszme az, mely a széles világot 
Eggyé olvasztja, melly a lelkesűlést, 
Az emberszív e szent, örök tüzét, 
Mit eddig száz hitványsággal szitott, 
S ábrándos harcra zsákmányolt ki csak, 
Nemesb célhoz vezérelendi végre. - 
De mondd, hol állunk mégis, mily hely ez? 
Aztán vezess, hogy lelkem kéjelegjen 
A boldogságban, mellyet annyi harcra 
Jól érdemelt dijul kapott az ember. 

LUCIFER 
Sok más hasonló közt ez egy falanszter, 
Tanyája az új eszmék emberének. - 

ÁDÁM 
Jerünk tehát. 

LUCIFER 
Megállj, ne oly sietve. 
Előbb levetjük ezt a régi bőrt. 
Ha mint Ádám s Lucifer érkezünk, 
Nem hinne bennünk e tudós világ, 
S megsemmisülnénk, vagy lombikba zárna. 

ÁDÁM 
Mily oktalan beszéd ez már megint. 

LUCIFER 
Már az nincs másképp a szellemvilágban. 

ÁDÁM 
Tégy hát, amint akarsz, de szaporán. 
(Lucifer mindkettőjüket átalakítja a falanszterbeliekhez hasonlóvá.) 

LUCIFER 
Im, vedd e gúnyát. El hajfürteiddel - 
Készen vagyunk. - 

ÁDÁM 
Szóljunk be e tudóshoz. 

LUCIFER 
Üdvöz légy, túdós! 

TUDÓS 
Meg ne háboríts 
Nagy művemben, nem érek rá fecsegni. 

LUCIFER 
Nagyon sajnálom. Mink az ezredik 
Falanszterből vagyunk tudósjelöltek, 
S ily messze útra nagy hired hozott. 

TUDÓS 
Dicséretes buzgóság, mondhatom. 
De hisz müvem most félben is maradhat, 
Csak a meleg ne fogyjon lombikomban, 
S akaratomnak enged az anyag. - 

LUCIFER 
Ah, nem csalódtam, megmaradt tehát 
Még benned is, ki a természetet, 
Embert leszűrted, mint végső salak, 
A nagy hiúság. - 

TUDÓS 
Most mulathatunk már. - 
De mely szakmába tartoztok sajátlag? 

ÁDÁM 
Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők, 
Átpillantását vágyjuk az egésznek. - 

TUDÓS 
Ez helytelen. Kicsinyben rejlik a nagy, 
Olyan sok a tárgy, s létünk oly rövid. 

ÁDÁM 
Igaz. - Tudom jól, hogy kell ollyan is, 
Ki homokot hord, vagy követ farag: 
Nélkűle nem emelkedik terem. 
De ez csak a homályban tévelyeg, 
S fogalma sincs arról, miben segít. - 
Csak az építész látja az egészet, 
S bár megfaragni nem tud egy követ, 
A művet ő teremti, mint egy isten. - 
Ily épitész nagy a tudásban is. 

LUCIFER 
S azért jövénk tehozzád, óh, nagy ember. 

TUDÓS 
Azt jól tevétek, méltányolni tudlak. 
A tudománynak gazdag ágai 
Egy organizmus sok külön vonása, 
Együtt igéző csak. 

LUCIFER 
                            Szép hölgy gyanánt. 

TUDÓS 
De mindamellett a vegytan csupán - 

LUCIFER 
Az a közép, hol élete lakik. - 

TUDÓS 
                                              Találtad. 

LUCIFER 
Ezt mondá a matézisről 
Előttem már egy matematikus. 

TUDÓS 
Hiúságból mindenki önmagát 
Tekinti látkörében a középnek. - 

LUCIFER 
Te jól választád kedvenc tárgyadul 
A kémiát. 

TUDÓS 
              Abban nyugodt vagyok. - 
De hát nézzük meg a muzeumot. 
Páratlan az egész mai világon, 
Az ősvilág kihalt állatjai 
Valódi példányokban állnak itt, 
Mind jól kitömve. - Ezrenként lakoztak 
Apáink közt, míg barbárok valának, 
Megosztva vélök a világ uralmát. - 
Maradt felőlök sok csudás mese, 
Például erről, hogy gőzmozdonyul volt. 

ÁDÁM 
Ez ló, de korcsult fajta, mondhatom, 
Más állat volt ám hajdan Al-borak. 

TUDÓS 
Erről meg azt regélik, hogy barátul 
Tartá az ember, ingyen, munka nélkül, 
S fel bírta fogni, hű elismeréssel 
Lesvén, az ember gondolatjait. 
Mi több, mondják, hogy elsajátitá 
Bűnét is, a tulajdonnak fogalmát, 
S mint őr, od'adta érte életét. - 
Ezt úgy beszélem csak, mint írva van, 
Nem mintha hinném mind feltétlenül. 
Sok őrültség volt a múltban, sok ábránd, 
Melyből ránk szintén e mese maradt. 

ÁDÁM 
Ez a kutya. - Mind áll, mit róla mondasz. - 

LUCIFER 
Vigyázz, Ádám, elárulod magad. - 

TUDÓS 
Ez a szegénynek rabszolgája volt. 

ÁDÁM 
Mint a szegény meg ökre gazdagoknak. 

TUDÓS 
Ez a puszták királya. 

ÁDÁM 
Az oroszlány - 
Im, itt a tigris, itt a fürge őz, 
Mi állat él tehát még a világon? 

TUDÓS 
Minő kérdés, hát nálatok nem így van? 
Él, ami hasznos, és mit ekkorig 
A tudomány pótolni nem tudott: 
A disznó és a birka, de korántse 
Olyan hiányosan már, mint minőnek 
A kontár természet megalkotá: 
Az élő zsír, ez hús- s gyapjútömeg, 
Mely, mint a lombik, céljainkra szolgál. 
De úgy látom, hogy ezt mind ösmered, 
Lássunk tehát mást. Ím, ásványaink. 
Nézzétek, millyen roppant széndarab: 
Egész hegyek valának illy anyagból, 
Az emberek már készen szedheték 
Mit most a légből szűr a tudomány 
Nagy fáradsággal. Ezt az ércet itt 
Vasnak nevezték, s míg el nem fogyott, 
Az alumínért nem kellett kutatni. - 
Ez a darabka az arany, nagyon 
Nevezetes s nagyon haszontalan. 
Mert még midőn az ember, vakhitében, 
Imádott felsőbb lényeket magánál, 
Felűlállókat még a sorson is: 
Ilyennek hitte az aranyat is, 
Oltárain jólétet és jogot, 
Mindent, mi szent volt, áldozott, hogy egy 
Büvös darabját bírja megszerezni, 
Melyért cserébe mindent kaphatott - 
Csodálatos tény, még kenyeret is. 

ÁDÁM 
Mást, mást mutass, ezt is mind ösmerem. 

TUDÓS 
Valóban nagy tudós vagy, idegen. 
Lássuk tehát az ős növényzetet. 
Im, itt van az utolsó rózsa, mely 
Nyílt a világon. Hasztalan virág, 
Más százezer testvérrel foglalá el 
A legbujább tért a lengő kalásztól; 
Nagy gyermekek kedves játékszere. 
Sajátságos jelenség az valóban, 
Mint kaptak egykor ily játékokon, 
Virágot terme még a szellem is: 
A költészet s hit ábrándképeit, 
S csalóka álmok karján ringatózva 
Eltékozolta a legjobb erőt, 
Hogy életcélja parlagon maradt. 
Itt őrizünk még ritkaság gyanánt 
Két ily müvet. Az első költemény; 
Iróját akkor, még midőn bünös 
Önhittel az egyén érvényt kivánt, 
Homérnak hívták. Ábrándos világot 
Rajzol le abban, Hádésznek nevezvén. 
Rég megcáfoltuk már minden sorát. 
A másik Tacitus Agricolája, 
Nevetséges s mégis sajnálatos 
Fogalmak képe a barbár világból. 

ÁDÁM 
Hát fennmaradt még e nehány levél 
A nagy napokból, mint végrendelet, 
S nem bírja mégis lángra gyújtani 
A korcs utódot, tettre ingerelvén, 
Mely mesterkélt világtokat ledönti? 

TUDÓS 
Helyes megjegyzés, átláttuk mi ezt, 
A méreg, mellyet rejt, nagyon veszélyes, 
Azért nem is szabad olvasni másnak, 
Csak aki hatvan évet meghaladt, 
S a tudománynak szentelé magát. 

ÁDÁM 
De hát a dajka tündér daljai, 
Ezek nem oltnak-é a gyönge szívbe 
Sejtelmeket? 

TUDÓS 
                     Igen bizon, s azért 
Dajkáink a magasb egyenletekről, 
A mértanról beszélnek gyermekinknek. - 

ÁDÁM (félre) 
Ah, gyilkosok, nem féltek-é egész 
S legszebb korától a szűt megrabolni! 

TUDÓS 
Menjünk tovább. - Im, itt e műszerek, 
Műtárgyak mily csodás alakzatúak, 
Ez álgyu; rajta rejtélyes fölírás: 
Ultima ratio regum. - Hogyan 
Használtatott, ki tudja? - Im, e kard, 
Kizárólag csak embergyilkoló szer - 
És nem volt bűnös, aki ezzel ölt. 
E kép szabad kézzel készült egészen, 
Fél emberéltet vett talán igénybe, 
És tárgya, nézd, csak hóbortos mese. 
Ma a nap végzi e munkát helyettünk, 
S mig az csalárdul ídealizált, 
Ez mély hüséggel szolgál céljainknak. 

ÁDÁM 
(félre) De a müvészet, a szellem maradt el - 

TUDÓS 
E százszerű tárgy, millyen cifra mind, 
Mi gyermekes. A serlegen virág, 
A széktámlán ábrándos arabeszk, 
Emberkezek pazarlott műve mind. 
S üdítőbb-é a víz azon pohárból, 
Kényelmesb-é e széken az ülés? 
Most gépeink teszik mindezt helyettünk, 
Legcélszerűbb, legegyszerűbb alakban, 
És a tökélyről az kezeskedik, 
Hogy a munkás, ki ma csavart csinál, 
Végső napjáig amellett marad. 

ÁDÁM 
Azért nincs élet, nincs egyéniség, 
Mely mesterén túl járna, semmi műben. - 
Hol leljen tért erő és gondolat, 
Bebizonyítni égi származását? 
Ha küzdni vágyik és körültekint 
Ezen szabályos, e rendes világban, 
Még a veszély gyönyörét sem leli, 
Nem lel csak egy vérengező vadat se. 
Csalódtam hát a tudományban is: 
Unalmas gyermekiskolát lelek 
A boldogság helyén, mit tőle vártam. 

TUDÓS 
Nincs-é behozva a testvériség? 
Hol szenved ember anyagi hiányt? 
Valóban, illy eszmék megérdemelnék 
A megfenyítést. 

ÁDÁM 
Mondd, mi hát az eszme, 
Mely egy ily népbe egységet lehel, 
Mely, mint közös cél, lelkesítni tud? 

TUDÓS 
Ez eszme nálunk a megélhetés. 
Midőn az ember földén megjelent, 
Jól béruházott éléskamra volt az: 
Csak a kezét kellett kinyújtani, 
Hogy készen szedje mindazt, ami kell. 
Költött tehát meggondolatlanul, 
Mint a sajtféreg, s édes mámorában 
Ráért regényes hipotézisekben 
Keresni ingert és költészetet. 
De már nekünk, a legvégső falatnál, 
Fukarkodnunk kell, általlátva rég, 
Hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk. 
Négy ezredév után a nap kihűl, 
Növényeket nem szül többé a föld; 
Ez a négy ezredév hát a mienk, 
Hogy a napot pótolni megtanuljuk. 
Elég idő tudásunknak, hiszem. 
Fűtőszerűl a víz ajánlkozik, 
Ez oxidált legtűztartóbb anyag. 
Az organizmus titkai közel- 
Állnak ma is már a fölleplezéshez. - 
Éppen jó, hogy beszédünk erre vitt, 
Majdnem feledtem volna lombikom, 
Mert én is épp e tárgyban dolgozom. 

LUCIFER 
Nagyon vénűl az ember, hogyha már 
Lombikhoz tér, midőn organizál. - 
De hogyha sikerülne is müved, 
Mi szörny lesz az, mi szótlan gondolat, 
Szerelmi érzés, melynek tárgya nincs, 
Lény, mellyet a természet eltagad, 
Melyhez nincs ellentét, nincsen rokon, 
Ha nem korlátozandja az egyén. 
S honnan veendi ennek jellegét, 
Elzárva külhatástól, szenvedéstől, 
Egy szűk üvegben kelve öntudatra? 

TUDÓS 
Nézd, nézd, hogyan forr, nézd, miként ragyog, 
Itt-ott tünékeny alakok mozognak, 
Ezen meleg, e jól elzárt üvegben, 
A vegyrokonság és ellenhatás 
Mind összevág, és kényszerülve lesz 
Engedni az anyag kivánatomnak. 

LUCIFER 
Bámullak, túdós! még csak azt nem értem, 
Tudnád-e tenni, hogy, mi most rokon, 
Ne vonja egymást, és ne lökje el 
Az ellentét. 

TUDÓS 
                       Minő badar beszéd; 
Örök törvénye ez az anyagoknak. 

LUCIFER 
Ah, értem, mondd csak el, min alapul? 

TUDÓS 
Min alapul? törvény, mert úgy vagyon, 
Mutatja nékünk a tapasztalás. 

LUCIFER 
A természet fűtője vagy tehát csak, 
A többit ő magában végezi. - 

TUDÓS 
De én szabom korlátit az üveggel, 
S kivonszolom a rejtélyes homályból. 

LUCIFER 
Nem látok eddig még életjelet. 

TUDÓS 
El nem maradhat. Én, ki úgy kilestem 
Az organizmus minden titkait, 
Ki százszor boncolám az életet - 

ÁDÁM 
Hullát fogál fel csak mindannyiszor. 
A tudomány sántán követi csak 
A meglevő ifjú tapasztalást, 
S miként bérenc költője a királynak, 
Kész kommentálni a nagy tetteket, 
De megjósolni hívatása nincs. - 

TUDÓS 
Mit gúnyolódtok, nem látjátok-é, 
Egy szikra kell csak, és életre jő? - 

ÁDÁM 
De azt a szikrát, azt honnan veszed? 

TUDÓS 
Csak egy lépés az, ami hátra van. 

ÁDÁM 
De ezt az egy lépést ki nem tevé: 
Az nem tett semmit, nem tud semmit is. 
A többi mind künn volt az udvaron, 
A legszentebbe épp ez egy vezetne. - 
Óh, lesz-e, aki egykor megteszi? - 
(Ezalatt a lombik felett lebegő füst sűrűdni kezd s dörög.) 

A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA (a füstből) 
Nem lesz soha. - Ez a lombik nekem 
Nagyon szűk és nagyon tág. - Hisz te ismersz, 
Ádám, ugy-é? - most még nem is gyanítnak. 

ÁDÁM 
Hallottad-é a szellem-szózatot, 
Óh, nézd, óh, nézd, te gőgös, gyönge ember, 
Hogy bírnál azzal, aki ott lebeg. - 

TUDÓS 
Őrült roham. Ah, aggódom miattad. 
(A lombik elpattan, a szellem eltűnik.) 
A lombik eltört, újra kezdhetem 
A nagy müvet. Midőn már int a cél, 
Kisded göröngy, a dőre vakeset, 
Elejt. 

LUCIFER 
Végzetnek hívták hajdanán. 
S kevésbé szégyenítő volt hatalma 
Alatt megtörni, mint engedni most 
A dőre vakesetnek. - 
(Csengetnek.) 
Mit jelent ez? 

TUDÓS 
A munka megszűnt, jő a sétaóra, 
Itt jőnek a gyárakból, a mezőről, 
Most kap fenyítést, aki vétkezett, 
Most osztatnak be a nők s gyermekek. 
Jerünk oda, dolgom lesz nékem is. (Hosszú sorban férfiak jőnek, másban nők, néhányan közülük gyermekkel, köztük Éva is. Az udvaron mindnyájan kört képeznek, egy aggastyán eléjök lép. Ádám, Lucifer s a tudós az előtérben állnak a múzeum mellett.) 

AZ AGGASTYÁN 
Harmincadik szám! 

LUTHER (a sorból kilépve) 
Itt vagyok. 

AZ AGGASTYÁN 
Te ismét 
Mértéktelen fűtötted a kazánt. 
Valóban úgy látszik, hogy szenvedélyed 
Veszélybe hozni az egész falansztert. 

LUTHER 
S ki állna ellent a csábnak, midőn 
Szikrázva, bőgve a vadult elem, 
A láng ezer nyelvével vesz körül, 
Elérni kíván, hogy megsemmisítsen: 
S ott állni bátran, szítani tovább, 
Jól tudva, hogy hatalmunkban vagyon. - 
Nem ismered te a tűznek varázsát, 
Ki csak fazék alatt isméred azt. 

AZ AGGASTYÁN 
Hiú beszéd, ezért ma nem ebédelsz. 

LUTHER (visszalépve) 
De holnap újra szítom a tüzet. 

ÁDÁM 
Mit látok? ezt a férfit ismerem. 
Ez volt Luther. 

AZ AGGASTYÁN 
Kétszázkilencedik! 

CASSIUS (kilépve) 
Itt. 

AZ AGGASTYÁN 
    Tégedet harmadszor intelek már, 
Hogy ok nélkül keressz verekedést. 

CASSIUS (visszalépve) 
Ok nélkül, merthogy nem panaszkodom? - 
Pulya, ki más segítséget keres, 
Míg karja ép. Vagy gyöngébb volt-e tán 
Ellenfelem, mért nem védé magát? - 

AZ AGGASTYÁN 
Ne feleselj. - Nem menti koponyád 
Alakzata sem e rossz hajlamot, 
Mert az nemes, mert az hiánytalan. 
De véred oly forrongó és szilaj! 
Gyógyítni fognak, amíg megszelídülsz. 

ÁDÁM 
Ah, Cassius! ha ismernél, ki véled 
Philippinél csatáztam. - Hát odáig 
Bir-é a rossz rend, a teória 
Tévedni, hogy egy ily nemes kebel 
Csak gátjaul van, s fel sem ismeri. 

AZ AGGASTYÁN 
Négyszázadik szám. 

PLÁTÓ (kilépve) 
Hallom. 

AZ AGGASTYÁN 
Már megint 
Úgy elmerültél álomképeidben, 
Hogy a rádbízott marha kárba ment. 
Hogy ébren légy, borsón fogsz térdepelni. 

PLÁTÓ (visszalépve) 
Még a borsón is szépet álmodom. 

ÁDÁM 
Ah, mily szerep jutott, Plátó, neked 
A társaságban, melly után epedtél! - 

AZ AGGASTYÁN 
A hetvenkettedik szám! 

MICHELANGELO (kilépve) 
       Íme, itt. - 

AZ AGGASTYÁN 
Rendetlenül hagyád el műhelyed. 

MICHELANGELO 
Igen, mert mindig széklábat csináltam, 
És azt is a leghitványabb alakra. 
Soká könyörgtem, hagyják módosítnom, 
Engedjék, hogy véssek rá holmi díszt, 
Nem engedék. Kivántam változásul 
A szék támláját, mindent hasztalan. 
Megőrüléshez voltam már közel, 
S otthagytam a kínt, ott a műhelyet. 
(Visszalép.) 

AZ AGGASTYÁN 
E rendbontásért a szobába mégy, 
S nem élvezed e szép meleg napot. 

ÁDÁM 
Michelangelo, mily pokol lehet 
Szűd istenének, hogy nem bír teremtni. - 
Óh, mennyi ismerős mindenfelé, 
És mennyi szellem, mennyi őserő. 
Ez vélem harcolt - az mártírhalált halt, 
Ez szűknek érzé a világtekét, 
S mi egyformára, mily törpére szűrte 
Az állam. Óh, Lucifer, jőj, jerünk; 
Nem bírja lelkem e látványt tovább. - 

AZ AGGASTYÁN 
Ma két gyerek tölté be az időt, 
Melyben szükséges volt az anyagond, 
Most a közös növelde várja őket, 
Elő, elő! 
(Éva és még egy nő gyermekeikkel kilépnek.) 

ÁDÁM 
              Mi ragyogó jelenség! 
Megvan hát e rideg világnak is 
Költészete! 

LUCIFER 
Nos, Ádám, nem megyünk? 

ÁDÁM 
Sőt inkább itt fogunk csak megnyugodni. 

AZ AGGASTYÁN 
Tudós! vizsgáld fejalkotásukat 
E gyermekeknek. 
(A tudós észleli a gyermekeket.) 

ÉVA 
Óh, mi vár reám. 

ÁDÁM 
E hang! 

LUCIFER 
De mit kapsz e közsorsu nőn, 
Ki Szemirámisz csókját ízleléd? 

ÁDÁM 
Még akkor ezt nem ismerém. 

LUCIFER 
Ah, úgy! 
Ez régi dalja a szerelmeseknek: 
Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel 
A szenvedélyt, előtte senki még 
Szeretni nem bírt, és ez így megyen 
Nehány évezred óta szüntelen. 

TUDÓS 
E gyermeket orvosnak kell tanítni 
Ebből pásztor lesz. 

AZ AGGASTYÁN 
El tehát velök. 
(A gyermekeket el akarják vinni. Éva ellentáll.) 

ÉVA 
Hozzá ne nyúlj! e gyermek az enyém: 
Ki tépi őt el az anyakebelről! - 

AZ AGGASTYÁN 
Vegyétek el, mit késtek még vele. 

ÉVA 
Óh, gyermekem! hisz én tápláltalak 
Szivem vérével. - Hol van az erő, 
Mely e szent kapcsot elszakítni bírja? 
Lemondjak-é hát rólad mindörökre, 
Hogy elvessz a tömegben, és szemem 
Fürkésző gonddal hasztalan keressen 
A száz egyenlő ídegen között? 

ÁDÁM 
Ah, emberek, ha van előttetek szent, 
Hagyjátok ez anyának gyermekét. 

ÉVA 
Ugy-é, ugy-é, te áldott ídegen. 

AZ AGGASTYÁN 
Merész játékot űzesz, idegen; 
Ha a család előitéletét 
Éledni hagyjuk, rögtön összedűl 
Minden vívmánya a szent tudománynak. 

ÉVA 
Mit nékem a fagyasztó tudomány! 
Bukjék, midőn a természet beszél. 

AZ AGGASTYÁN 
Meglesz már? 

ÁDÁM 
            Hah! hozzá ne nyúljatok. 
Amott van egy kard, megtanítalak, 
Hogy kell kezelni. 

LUCIFER 
Álomkép, ne mozdulj! 
(Ádám vállára teszi kezét, ez megdermed.) 
Érezd kezemnek végzetes hatalmát. - 

ÉVA 
Óh, gyermekem! 
(Összerogy, gyermekét elviszik.) 

AZ AGGASTYÁN 
E két nő pártalan, 
Jelentkezzék, ki párjaúl igényli. 

ÁDÁM 
Ezt én igénylem. 

AZ AGGASTYÁN 
Túdós! véleményed. 

TUDÓS 
Rajongó férfi és idegbeteg nő 
Korcs nemzedéket szűl, ez nem helyes pár. 

ÁDÁM 
De én nem állok el, ha ő akarja. 

ÉVA 
Tiéd vagyok, nagylelkű férfiú. 

ÁDÁM 
Szeretlek, hölgy, szivem egész hevével. 

ÉVA 
Szeretlek én is, érzem, mindörökké. 

TUDÓS 
Ez őrülés. - Sajátságos, valóban, 
A múlt kisértetét feltűnni látni 
Világos századunkban. - Honnan ez? 

ÁDÁM 
Az édenkertnek egy késő sugára. 

AZ AGGASTYÁN 
Sajnálatos. - 

ÁDÁM 
Ne szánjatok. - Miénk 
Ez őrülés; mi józanságtokat 
Nem írigyeljük. Hisz, mi a világon 
Nagy és nemes volt, mind ily őrülés, 
Melynek higgadt gond korlátot nem ír. - 
Szellembeszéd az, mely nemesb körökbül 
Felénk rebeg, mint édes zengemény, 
Tanúja, hogy lelkünk vele rokon, 
S megvetjük e földnek hitvány porát, 
Keresve útat a magasb körökbe. - 
(Évát ölelve tartja.) 

AZ AGGASTYÁN 
Mit hallgatjuk tovább, kórházba őket! 

LUCIFER 
Itt gyors segély kell. Ádám, útazunk! 
(Elsüllyednek.)

Read more: http://ember-tragediaja.hupont.hu/13/tizenkettedik-szin#ixzz3caN9qHtI

 

Oldal: Tizenkettedik szín
Madách Imre: Az ember tragédiája - © 2008 - 2024 - madachimre-ember-tragedia.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat