(Londonban. A Tower és a Temze közt vásár. Tarka sokaság hullámzik, zajong. Ádám mint élemedett férfiú Luciferrel a Tower egyik bástyáján áll. Estve felé.) 
  

KAR (a zsibongó sokaság morajából eggyéolvadva, s halk zenétől kísérve) 
Zúg az élet tengerárja, 
Mindenik hab új világ, 
Mit szánod, ha elmerűl ez, 
Mit félsz, az ha feljebb hág? - 
Majd attól félsz, az egyént hogy 
Elnyelendi a tömeg, 
Majd, hogy a kiváló egyes 
A milljót semmíti meg. 
Rettegsz a költészetért ma, 
Holnap a tudás miatt, 
S szűk rendszernek mértekébe 
Zárod a hullámokat, 
S bármint küzdesz, bármint fáradsz, 
Nem merítsz mást, mint vizet, 
A méltóságos tenger zúg, 
Zajg tovább is és nevet. 
Hagyd zajongni, majd az élet 
Korlátozza önmagát. 
Nem vesz el harcában semmi, 
Mindég új s mindég a régi. 
Halld csak igéző dalát. 

ÁDÁM 
Ez az, ez az, miért mindég epedtem, 
Pályám mindeddig tömkeleg vala, 
Az élet áll most teljesen előttem, 
Mi szép, mi buzdító versenydala. 

LUCIFER 
Szép a magasból, mint a templomének, 
Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj 
Dallamba olvad össze, míg fölér. - 
Így hallja azt az Isten is, azért 
Hiszi, hogy jól csinálta e világot. 
De odalent másképpen hallanók, 
Hol közbeszól a szív verése is. 

ÁDÁM 
Te, kétkedő gúny, hát nem szebb világ ez, 
Mint mindaz, amin eddig átgyötörtél? 
Ledűltek a mohos korlátfalak, 
Eltűntek a rémes kisértetek, 
Miket a múlt megszentelt glóriával 
Hagy a jövőre, kínzó átokul. 
Szabad versenytér nyílt meg a kebelnek, 
Rabszolgákkal gulát ma nem emelnek. - 

LUCIFER 
Egyiptomban sem hallott volna fel 
Ilyen magasra a rabok nyögése, 
S mi istenik enélkül művei! 
Vagy Athenében nem cselekszik-é 
A felséges nép méltón, nagyszerűen, 
Feláldozván nagy s kedves emberét, 
Mivel a hon forog máskint veszélyben, 
Ha ily magasról nézzük, s nem zavarnak 
Nőkönnyek és egyéb hitvány fogalmak. 

ÁDÁM 
Hallgass, hallgass, te, örökös szofista. 

LUCIFER 
De bárha áll is, a jaj hogy kihalt, 
Helyette minden úgy el van lapulva. - 
Hol a magas, mi vonz? a mély, mi rettent? 
Hol életünknek édes tarkasága? 
Többé nem tenger küzdő fényes árja, 
Sima mocsár csak, békával tele. - 

ÁDÁM 
Kárpótol a közjólét érzete. 

LUCIFER 
Ugy ítélsz, ládd, te is nagy polcodon 
Az életről, mely lábadnál mozog, 
Mint a múltakról a história. 
Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet; 
Mit feljegyez, a múltnak csak dala. 

ÁDÁM 
Ah, már a sátán is romantizál, 
Vagy doktrinér lesz; vívmány ez s amaz. 

LUCIFER (a Towerre mutatván) 
Az nem csoda, midőn az ősidők 
Kisértetén állunk, egy új világ közt. 

ÁDÁM 
E korhadt álláspont se kell nekem, 
Az új világba elszántan leszállok, 
S nem félek, a költészetet, nagy eszmét 
Hullámi közt, hogy újra ne találjam. - 
Lehet, hogy többé nem nyilatkozik 
Eget megrázó ős titáni harcban, 
De annál ígézőbb, áldásosabb 
Világot alkotand szerény körében. 

LUCIFER 
Haszontalan aggódás is leendne 
Azt féltened. Míg létez az anyag, 
Mindaddig áll az én hatalmam is, 
Tagadásul, mely véle harcban áll. 
S mig emberszív van, míg eszmél az agy, 
S fenálló rend a vágynak gátat ír, 
Szintén fog élni a szellemvilágban 
Tagadásul költészet és nagy eszme. 
De mondd, mi alakot vegyünk magunkra, 
Midőn leszállunk a zajgó tömegbe, 
Mert így csak e helyen birunk megállni, 
Hol múlt idők ábrándja leng körül. 

ÁDÁM 
Akárminőt. Hisz nincsen már kiváló, 
Hálá a sorsnak. Hogy tudjuk, mit érez: 
Le kell szállnunk a nép nagy rétegéhez.

 

(Mindketten lemennek a Tower belsejébe, s csakhamar munkásokul öltözve kilépnek annak kapuján, a sokadalomba vegyülvén. - Egy bábjátékos bódéja mellett áll, melyen majom ül veres kabátban, láncon.) 

A BÁBJÁTÉKOS 
Csak erre, erre, kedves jó urak, 
Mindjárt kezdődik az előadás. 
Mulatságos komédia nagyon, 
Szemlélni, mint szedé rá a kigyó 
Az első nőt, ki már kiváncsi volt, 
S mint vitte ez csávába akkor is már 
A férfiút. - Láthattok fürge majmot, 
Mi méltósággal játssza emberét, 
Láthattok medvét táncmester gyanánt. 
Csak erre, erre, kedves jó urak! - 
(Tolongás a bódé körül.) 

LUCIFER 
Ah, Ádám! itten minket emlegetnek, 
Csak szép dolog, kinek olyan szerep 
Jutott, hogy még hat ezredév után is 
Mulat felette a vig ifjuság. - 

ÁDÁM 
El az izetlen tréfától. - Tovább. 

LUCIFER 
Izetlen tréfa? nézd csak, mint mulatnak, 
Kik még imént szunnyadtak a padokban, 
Hallgatva Népost - e piros fiúk. 
S ki mondja meg, kinek van igaza, 
Azoknak-é, kik az életbe lépnek 
Az ébredő erő önérzetével, 
Vagy aki, korhadt aggyal már, kilép. - 
Vajon tetszőbb-e egy Shakespeare neked, 
Mint nékik e torzképü összevissza? 

ÁDÁM 
A torz az éppen, mit nem tűrhetek. 

LUCIFER 
Rajtad tapadt még a görög világból. 
Ládd, én fia vagy apja, hogyha tetszik 
- Mert szellemek közt ez nem nagy különbség -, 
Az új iránynak, a romantikának, 
Én éppen a torzban gyönyörködöm. 
Az emberarcra egy majomvonás; 
A nagyszerű után egy sárdobás; 
Ficamlott érzés, tisztes szőrruha; 
Kéjhölgytül a szemérem szózata; 
Tömjénezése hitványnak, kicsinynek; 
Szerelmi élvre átka egy kiéltnek: 
Feledtetik, hogy országom veszett, 
Mert új alakban újraéledek. - 

A BÁBJÁTÉKOS (Ádám vállára ütve) 
Mit foglaljátok ezt a jó helyet, 
Te, jómadár, csak az mulattat ingyen, 
Ki életunt, s felkötteti magát. 
(Ádám és Lucifer félreállnak. Egy kisleány ibolyát árulva jő.) 

A KISLEÁNY 
Kis ibolyák, első követei 
A jó tavasznak. Vásároljanak! 
E kis virág az árvának kenyért, 
És a szegénynek is szép éket ad. - 

EGY ANYA (ibolyát vásárolva) 
Adj, adj nekem, holt gyermekem kezébe. 

EGY LEÁNY (szintén vásárolva) 
Sötét hajamnak lesz legszebbik éke. 

A KISLEÁNY 
Kis ibolyák! - Vegyenek, uraim! (Elhalad.) 

EGY ÉKSZERÁRUS (bódéjában) 
Hogy e gaz mindig versenyez velünk, 
S ki nem bírjuk szorítni a divatból. - 
Pedig szép nyakra drága gyöngy való csak, 
Melyért az is már, aki fölhozá, 
Kétségbeejtő elszántsággal a 
Tenger mélyének szörnyeit kisérti. - 
(Két polgárlány együtt jő.) 

ELSŐ POLGÁRLÁNY 
Mi sok szép kelme, mennyi drága ékszer! 

MÁSODIK POLGÁRLÁNY 
Vásárfiát ha volna, aki venne. 

ELSŐ POLGÁRLÁNY 
A mái férfi illyesmit csupán 
Gyalázatos mellékcélokra tenne. 

MÁSODIK POLGÁRLÁNY 
Még úgy se, nincs többé ízlése már 
Elrontá sok ledér hölgy s káviár. 

ELSŐ POLGÁRLÁNY 
Azért oly elbizott, hogy nem veszen fel. 

MÁSODIK POLGÁRLÁNY 
Vagy oly szerény, hogy többé már nem is mer. 
(Elhaladnak.)

(Leveles szín alatt italt mérnek, az asztal körül dőzsölő munkások. Hátrább zene és tánc. Katonák, polgárok s mindenféle nép mulat és ácsorog.) 

KORCSMÁROS (vendégei közt) 
Urak, vigan, a tegnap elveszett, 
A holnapot nem érjük el soha, 
Isten táplálja a madarakat, 
S minden hiúság, mond a Biblia. 

LUCIFER 
Tetszik nekem e filozófia. 
Üljünk le itt e szép árnyas padon, 
S nézzük, mi olcsón és mi jól mulat 
Savanyu borral s rossz zenével a nép. 

ELSŐ MUNKÁS (az asztalnál) 
A gépek, mondom, ördög művei: 
Szánktól ragadják a kenyeret el. 

MÁSODIK MUNKÁS 
Csak az ital maradjon, elfeledjük. 

ELSŐ MUNKÁS 
A dús meg - ördög, vérünk szíja ki. 
Most jőne csak! hadd küldeném pokolba. 
Több példa kéne, mint a múltkori. 

HARMADIK MUNKÁS 
Mit nyernél véle. Már ma függni fog. 
Sorsunk meg, mint előbb, csak úgy forog. 

MÁSODIK MUNKÁS 
Bolond beszédek, jőjön hát az a dús, 
Nem vétek néki, mellém ültetem, 
Lássuk, ki az úr, és ki tud mulatni. 

A KORCSMÁROS (Ádámhoz) 
Uram, mivel szolgáljak? 

ÁDÁM 
Semmivel. 

A KORCSMÁROS 
El hát padomról, semmiháziak. 
Azt vélitek tán, a pénzt csak lopom, 
Vagy gyermekem s nőm koldusbotra termett. 

ÁDÁM (fölkelve) 
Így mersz beszélni? 

LUCIFER 
Hagyd el a pimaszt. 

ÁDÁM 
Jerünk tehát, mit is nézzük tovább, 
Hogyan silányul állattá az ember. 

LUCIFER 
Ah, íme, itt van, mit régtől kerestem, 
Itt vígadunk kedéllyel, fesztelen. 
Ez a döbörgés és e vad kacaj, 
E bacchanális tűz felgerjedése, 
Mely minden arcra rózsa-árt idéz, 
Mint dőre képzet a nyomor fölé, 
Hát nem dicső ez? 

ÁDÁM 
Engem undorít. 
(Ezalatt a táncolókhoz értek. Két koldus civódva jő.) 

ELSŐ KOLDUS 
E hely sajátom, itt van engedélyem. 

MÁSODIK KOLDUS 
Könyörülj rajtam, másként meghalok, 
Már két hete, hogy nem dolgozhatom. 

ELSŐ KOLDUS 
Igaz koldus sem vagy hát eszerint, 
Kontár sehonnai, rendőrt hivok. - 
(A második koldus elsompolyog. Az első helyet foglal.) 
Krisztusnak öt sebére, alamizsnát 
A szenvedőnek, édes uraim! - 
(Egy katona egy mesterlegény kezéből elveszi táncosnéját.) 

KATONA 
Paraszt, odébb! - vagy azt hiszed talán, 
Hogy még te is valami vagy. 

MESTERLEGÉNY 
Megérzed, 
Ha nem hiszed. 

MÁSODIK MESTERLEGÉNY 
Ne bántsd. Térj ki előle: 
A hatalom s dicsőség mind övé. 

ELSŐ MESTERLEGÉNY 
No hát, lenézéssel miért tetézi, 
Ha már ugyis nadályként szívja vérünk. 

EGY KÉJHÖLGY (danolva) 
Sárkányoktól is kivívták 
Egykoron az aranyalmát - 
Almák még most is teremnek, 
A sárkányok rég kivesztek: 
Bamba, aki nézi, nézi, 
És letépni nem merészli. - (Egy ifjúhoz simul.) 

LUCIFER (a mulatók nézésébe merülve) 
Ez a kacérság tetszik, ládd, nekem, 
Mutassa a dús, hogy mi kincse van. 
Vasas ládában, mellyen a fukar 
Ül, úgy lehet fövény, mint színarany. - 
Mi megható féltése e kamasznak! 
Hogy őrzi lánya egy tekintetét, 
Isméri a jelen percnek becsét, 
Bár tudja jól - de hát mi gondja arra -, 
Hogy a jövőben másnak dől karára. 

ÁDÁM (egyik zenészhez) 
Miért bánsz így a művészettel, ember! 
Mondd, tetszik-é, amit húzasz, magadnak? 

A ZENÉSZ 
Dehogy tetszik, dehogy! Sőt végtelen kín 
Ezt húzni napról napra, s nézve nézni, 
Miként mulatnak kurjongatva rajta. 
E vad hang elhat álmaimba is. 
De mit tegyek, élnem kell, s nem tudok mást. 

LUCIFER (még mindig a szemléletbe merülve) 
Ah, illyen gondos filozófiát 
Ki tenne fel a röpke ifjuságról. - 
E lányka tudja, hogy nem az utolsó, 
Melyet most élvez, a perc életében, 
S amíg ölelget, új viszonyt keres 
Máris szeme. - Ah, drága gyermekek; 
Mi örömem telik most bennetek, 
Hogy oly mosolygva munkáltok nekem! 
Áldásom a bűn és nyomor legyen. 

MÁSODIK MESTERLEGÉNY (danolva) 
Aki munkás hét után 
Tiszta szívvel, dal között 
Csókot és bort elköszönt, 
Kacagja az ördögöt. -

(Templomi zene nehány végakkordja hallik, Éva mint polgárlány, imakönyvvel s bokrétával kezében anyjával jő a templomból.) 

EGY ÁRUS 
Csak erre, erre, drága szép kisasszony! 
Olcsóbban senki nem szolgálhat önnek. 

MÁSIK ÁRUS 
Ne higgyen néki, rossz mértéke van, 
S árúja régi. - Erre, szép kisasszony! 

ÁDÁM 
Ah, Lucifer! ládd, ily hitvány helyen 
Tartasz le, míg az üdv, megtestesülten, 
Majd észrevétlen leng tőlem tova. 

LUCIFER 
Ilyesmi már éppen nem új dolog. - 

ÁDÁM 
A templomból jő, óh, mi szép, mi szép! 

LUCIFER 
Láttatni volt ott, s látni is talán. 

ÁDÁM 
E gúny hideg, ne érintsd őt vele. 
Az ájtatosság ül még ajkain. 

LUCIFER 
Látom, megtérsz, sőt pietista léssz. 

ÁDÁM 
Rosz élc, mert keblem bárminő rideg, 
Az nékem baj; de a leánykebelben 
Kivánom az előitéletet, 
E szent poézist, múlt idők zenéjét, 
Érintetlen zománcát a virágnak. - 

LUCIFER 
De mellyik hát, mutasd, az a darab menny - 
Mert azt az ördögtől sem várhatod, 
Ízlésedet hogy mindig felkutassa, 
Elég, ha aztán birtokába juttat. 

ÁDÁM 
Lehet-e más, mint e hölgy? - 

LUCIFER 
Így beszél 
A zsolna is, ha férget fog magának, 
Féltékenyen körülnéz, s azt hiszi, 
Hogy a világon ez legjobb falat, 
Mig a galamb undorral néz reá. 
Az ember is üdvét csak önmaga 
Találja fel - sokszor tán éppen ott, 
Hol másik társa poklot alkotott. 

ÁDÁM 
Minő méltóság, millyen szűz-erény; 
Megközelítni szinte nem merem. 

LUCIFER 
Bátran csak, nem vagy a nőknél ujonc, 
S ha jól megnézzük, ő is eladó lesz. 

ÁDÁM 
Hallgass! 

LUCIFER 
Hisz tán drágább a többinél. 
(Egy ifjú ezalatt szerényen Évához lép s egy mézeskalács-szívet nyújt neki.) 

AZ IFJÚ 
Kisasszony, kérem, e vásárfiát 
Fogadja el kezemből szívesen. 

ÉVA 
Artúr, ön jó, megemlékszik felőlem. 

ANYA 
Rég nem láttuk már; mért nem látogat meg? 
(Halkan beszélgetnek, Ádám izgatottan nézi, míg az ifjú távozik.) 

ÁDÁM 
Ez éretlen fiú bírná-e hát, 
Mit férfiszívem hasztalan ohajt - 
Mi meghitten szól véle, mint mosolyg - 
Még int utána - óh, mi kín, mi kín! - 
Meg kell szólítnom. - (Évához közelít.) 

ANYA 
Artúr szűlei 
Vagyonosak, igaz, de nem tudom, 
Mi szemmel nézik a viszonyt veled. 
Azért egészen vágytársát se mellőzd, 
Ki ma is e csokorral meglepett. 

ÁDÁM 
Engedjék, hölgyeim, hogy elkisérjem, 
Nehogy baj érje e tolakodásban. 

ÉVA 
Mi szemtelenség! 

ANYA 
El, tolakodó! 
Tán azt hiszi, hogy ollyan e leány, 
Kinek akárki mondhat szépeket? - 

ÁDÁM 
S hát mondhat-é mást? - Sokszor álmodám így 
A hölgytökélynek legszebb ideálját. 

ANYA 
Álmodhatik, amit tetszik magának; 
De akinek e lányka báji nyílnak, 
Az ily gézenguz ember nem lehet. - 
(Ádám zavartan áll, egy cigányasszony Évához lép.) 

CIGÁNYASSZONY 
Ah, drágalátos hölgy, világ csodája, 
Mutassa csak piciny fehér kezét, 
Hadd mondjam el, a sors ezer malasztja 
Miként himzendi boldog életét. (kezébe nézve) 
Szép mátka várja - ah, közel nagyon -, 
Szép gyermekek, egészség és vagyon. (Pénzt kap.) 

LUCIFER (Ádámra mutatva) 
Hugom! társam sorsáról is beszélj. - 

CIGÁNYASSZONY 
Nem látom tisztán, éhség vagy kötél. - 

ÁDÁM (Évához) 
Ne útasítson így el ön magától, 
Ah, érzem, e szív nékem van teremtve. - 

ÉVA 
Anyám, ne engedd hát - 

ANYA 
Rendőrt kiáltok, 
Ha nem tágul. 

ÉVA 
   Ne bántsd - eszére tér tán, 
S tulajdonképp nem is tett semmi rosszat. 
(Elhaladnak.) 

ÁDÁM 
Óh, szent költészet, eltünél-e hát 
E prózai világból már egészen? 

LUCIFER 
Dehogy tűnt! hát az a mézeskalács, 
Virágcsokor, az a tánc, gallylugos, 
Mi volt egyéb? csak oly finnyás ne légy, 
És ábrándozni van még tárgy elég. 

ÁDÁM 
Mit ér, ha a nyervágy, haszonlesés, 
Olálkodik köztük, s önzéstelen 
Emelkedettség nincsen már sehol. 

LUCIFER 
Az is akad az iskolás padok közt, 
Hol még az élet nem gazdálkodott. 
Épp itt jő néhány illyen cimbora. - 
(Nehány tanuló jő sétálva.) 

ELSŐ TANULÓ 
Vigan, fiúk, mögöttünk a penész, 
Ma élvezünk valami derekast. 

MÁSODIK TANULÓ 
Ki a szabadba, a várost utálom, 
Korlátolt rendét, e kalmár világot. 

HARMADIK TANULÓ 
Valakivel próbáljunk összetűzni, 
Ez izgató és férfias mulatság. 

ELSŐ TANULÓ 
Ragadjuk el e zsoldosok öléből 
Lánykáikat, s mindjárt lesz háború is; 
Aztán szabadba sietünk velök, 
Nehány pohár sör és zenére van pénz, 
S estélig győzelmünk emlékivel 
Piros pofák közt hercegek leszünk. 

NEGYEDIK TANULÓ 
Dicső, dicső, bosszantni a filisztert. 

ELSŐ TANULÓ 
Összébbfűzvén frigyünknek láncait - 
S mulatni, ahogy most tőlünk telik, 
Mig egykor a hazáért lelkesedve, 
Nemesebb küzdtért foglal majd erélyünk. 
(Elhaladnak.) 

ÁDÁM 
Kedves látvány ez e lapos világban, 
Szebb kor csiráját sejti benne szűm. 

LUCIFER 
Meglátod, a csira mivé fesel, 
Lerázva majd a tantermek porát. 
E két gyáros, ki itt felénk közelg, 
Ifjonton az volt, mik most e fiúk. 
(Két gyáros beszélgetve jő.) 

ELSŐ GYÁROS 
Hiába, a versenyt nem állhatom, 
Mindenki az olcsóbb után eseng, 
Árum jóságát kell megvesztegetnem. 

MÁSODIK GYÁROS 
A munka bérét kell csökkenteni. 

ELSŐ GYÁROS 
Azt nem lehet, most is lázonganak, 
Hogy meg nem bírnak élni, a kutyák, 
S van is tán a panaszban egy kicsi, 
De hát ki mondja, hogy nősüljenek, 
Ki mondja, hogy hat gyermekök legyen. 

MÁSODIK GYÁROS 
Erősebben kell hát befogni őket, 
Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban, 
Elég pihenni a másik fele, 
Kinek álmodni úgysem célszerű. (Elmennek.) 

ÁDÁM 
El vélek. - Mért is hagytad látnom őket. - 
De mondd, hová is lett az a leány? - 
Most, Lucifer, mutasd hatalmadat, 
Segíts, hogy meghallgasson. 

LUCIFER 
                                           Lucifer se 
Fecsérli erejét ily semmiségre. 

ÁDÁM 
Mi néked semmi, nékem egy világ. 

LUCIFER 
Nyerd el tehát. - Csak korlátozni bírd 
Érzésidet, hazugságtól ne félj, 
Felelj, mint kérdlek, s karjaidba dűl. 
(Hangosan, hogy a mögöttük hallgatózó cigányasszony meghallja.) 
Most látja már, mylord, mi kellemetlen, 
Álarc alatt a nép közé vegyülni, 
Mindúntalan új bántalomra botlunk. 
Ha sejtené e nép, hogy négy hajónk 
Még már ma révbe szálland Indiából, 
Másképp fogadna. 

ÁDÁM 
Az valószínű. 

CIGÁNYASSZONY (félre) 
E felfödözés szép sommát megér. (Ádámhoz) 
Egy szóra kérem - ön elrejtezett, 
Én megbüntettem a jövendöléssel, 
Mert énelőttem nem létez titok, 
Ki a sátánnal régen cimborálok. 

LUCIFER (félre) 
No, még az kéne csak, te vén szipirtyó. 

CIGÁNYASSZONY 
Önnek hajói már ma itt leendnek, 
De, ami ennél még örvendetesb, 
Egy szép leányka epedez önért. 

ÁDÁM 
S hogy nyerhetem meg? 

CIGÁNYASSZONY 
                       Hisz már-már öné. 

ÁDÁM 
Elútasított. 

CIGÁNYASSZONY 
                   Épp azért öné lesz. 
Meglátja, itt lesz ismét nemsokára. 
Emlékezzék bár a jósnő szavára. (El.) 

ÁDÁM 
Lucifer! e banya rajtad kifog. 

LUCIFER 
El nem vitázom fényes érdemét, 
Most ő pótolja az ördög helyét. - 
(Egy nyegle, taligán, trombitaszóval, tömegtől környezve megjelen, s a szín közepén megáll.) 

A NYEGLE 
Félrébb az útból! - tisztelet nekem, 
Megőszült tudományban a fejem, 
Mig a természet titkos kincseit 
Felástam ernyedetlen szorgalommal. 

ÁDÁM 
Minő csodás bolond ez, Lucifer? 

LUCIFER 
A tudomány, mely nyegle, hogy megéljen, 
Éppen, mint akkor, hogy tudóskodál, 
Csakhogy több zaj kell most, mint kelle hajdan. 

ÁDÁM 
Ilyen mértékben azt sosem tevém. 
Gyalázat rá. 

LUCIFER 
Arról ő nem tehet. 
Természete, ha fél, s kerülni vágyik, 
Hogy ez ne álljon sírköve felett: 
Ex gratia speciali 
Mortuus in hospitali. 
Ha másokért áldozván éjt, napot, 
Jutalmának kéréséhez jutott. 

A NYEGLE 
Az emberek javára fáradék, 
S im, itt van a dicső eredmény: 
Ez az edényke élet-elixir, 
Melytől megifjul a beteg, vén. 
Ezt szedték hajdan a nagy fáraók. 
Ez Tankréd bűvös bájitalja; 
E szépitőt használta Helene, 
Ez Kepler asztrológiája. - 

ÁDÁM 
Hallod, mit árul? - Míg mi a jövőben 
Kerestük a fényt, ő a rég lefolytban. 

LUCIFER 
Sohase tiszteletes a jelen. 
Mint embernagyság a hálószobában. 
Nőnk az, tízévi házas állapotban - 
Már azt is tudjuk, hogy szeplője hány van. 

A NYEGLE 
Vegyetek ím, nem bánja meg, ki vesz, 
Ily alkalom még nem volt és nem is lesz. 

A TÖMEGBŐL 
Ide vele. - Nekem bármellyik elkel. - 
Ah, mily szerencse. - Millyen drága vétel. 

LUCIFER 
No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz, 
Ami csodás, hogyan kapkodja mégis. - 
(Éva, anyjával visszajő, a cigányasszony suttogva követi.) 

ÉVA 
Haszontalan beszéd, hisz ismerünk már. 

CIGÁNYASSZONY 
Ne üdvözüljek, hogyha nem igaz. 
Olyan szerelmes önbe az az úr, 
Hogy már ma még maîtresse-ének veszi. 
Mint hercegasszony, oly szállást lakik, 
Színházba, táncra négy lovon robog. 

ANYA 
Ha jól felvesszük, százszor célszerűbb, 
Mint elhervadni fejkötő alatt 
Egy szurtos varga bűzös műhelyében. 

CIGÁNYASSZONY 
Csak nézze ön, ott áll - hogyan keres. 

ÉVA 
Elég nem szép, hogy még nem láta meg. - 
Keze finom, tartása úrias. - 

ANYA 
Nekem még társa sincsen ellenemre, 
Bár orra kissé horgas, lába görbe, 
De ollyan tisztes, éltes férfiú. - 
Megyek, leányom. Legjobb közbejárás, 
Ha magatokra hagylak egy kicsit. 

CIGÁNYASSZONY (Ádámhoz) 
Lám, itt van a szép; mint eped önért. - 

ÁDÁM 
Repűlök hozzá. - Óh, mi kéj - mi kéj! 

CIGÁNYASSZONY 
A közbejárót sem kell elfeledni. 

LUCIFER (pénzt ad neki) 
Társamtul a pénz, tőlem kézszorítás. 

CIGÁNYASSZONY (felsikoltva) 
Uh! mily kemény kéz! (El.) 

LUCIFER 
         Kéjét érzenéd, 
Ha az volnál, kit játszol, vén banya! - 

ÉVA (Ádámhoz) 
Vehetne ön vásárfiát nekem, 
E szépitőszer mint kinálkozik - 

ÁDÁM 
A nőiség varázsa arcodon 
A szépitőszer, melynek párja nincs. 
(A nyegle ezalatt elvonul.) 

ÉVA 
Ah, ön nagyon kegyes. 

ÁDÁM 
Ne szégyeníts meg: 
Gyémántot, gyöngyöt fűzök szép nyakadra, 
Nem mintha ékesíteni akarnám, 
De mert méltóbb helyen már nem ragyoghat. 

ÉVA 
Amott odább láttam sok ékszerárust, 
De nem való az ily szegény leánynak. 

ÁDÁM 
No, hát nézzük meg. 

LUCIFER 
Az felesleges. 
Kitűnő ékszer van velem esetleg. 
(Ékszereket ad át, melyeket Éva nagy örömmel nézeget és próbál.) 

ÉVA 
Mi szép, mi kedves, mint irígylik ezt majd. - 

ÁDÁM 
De ezt a szívet - ezt többé ne lássam. 

ÉVA 
Eldobhatom, ha ellenére van. (Elveti.) 

LUCIFER 
Helyes, majd én meg rálépek. (Ráhág.) 

ÉVA 
Mi az: 
Sikoltást hallok, vagy csak képzelődöm? 
(Ezalatt egy elítéltet hoznak taligán a színen keresztül, nép tolong utána.) 

A TÖMEGBŐL 
Siessünk. - Mondtam úgy-e, hogy mi gyáva. - 
Most is dacos még. - Fel csak, fel, utána! 

ÁDÁM 
Minő zaj ez, mi hallatlan tolongás? 

ÉVA 
Akasztanak. Beh jó, hogy itt vagyunk. 
Gyerünk mi is, oly izgató e látvány, 
S szép alkalom ragyogni ékeimben. 

ÁDÁM 
Mi bűne a hitványnak? 

ÉVA 
        Nem tudom. 

LUCIFER 
Mindegy is az, de majd elmondom én: 
Lovel gyárában dolgozott soká. 
De az ón méreg, s azt szivá örökké, 
Aztán több hétre kórházba kerűlt. 
Kedves nejénél a szükség beszólt, 
Lovel fia ifjú volt s jószivű, 
Meglelték egymást, és mindent feledtek. - 

ELSŐ MUNKÁS 
Vigan, pajtás! - mártírként vérzel el, 
Neved közöttünk fényes név marad. 

LUCIFER 
A férj kigyógyult, s a nőt nem lelé, 
Helye betölt, munkát hiába kért, 
Fellázadt keble, fenyegetni mert, 
Lovel fia pofonnal válaszolt. 
Az átkozottnak kés akadt kezébe - 
Most itt viszik - a vén Lovel megőrült. - 
(Az utolsó szavaknál Lovel őrült mélasággal jő.) 

LOVEL 
Hazudsz, hazudsz, én őrült nem vagyok, 
Nem értem-é, mit súg fiam sebe? 
Vegyed, vegyed végetlen kincsemet, 
S tedd, hogy ne értsem. Őrüljek meg inkább. 

HARMADIK MUNKÁS 
Ne félj, ne félj, meg léssz boszulva egykor. 

ELSŐ MUNKÁS 
Emelkedjél fel, ők a csúfosak. - 
(Az elítélt elhalad kíséretével.) 

ÁDÁM 
Velőt fagyasztó látvány, mit kisértsz? 
Ki mondja itt meg, mellyik bűnösebb, 
Avagy csupán a társaság talán -? 
Hol ez rohad - buján tenyész a bűn. 

LOVEL 
A társaság, igen. - Vedd kincsemet, 
Csak azt a seb beszédét hadd ne értsem. (El.) 

ÉVA 
Jerünk, jerünk, mert nem kapunk helyet. 

ÁDÁM 
Áldlak, sors, hogy biróvá nem tevél. 
Mi könnyü törvényt írni pamlagon - 
Könnyű itélni a felűletesnek, 
És mily nehéz, ki a szivet kutatja, 
Méltányolván minden redőzetét. 

LUCIFER 
Ily elvek mellett pör nem érne véget. 
A rosszat, mert rossz, senki nem cselekszi, 
Az ördög is jogcímeket idéz, 
S magáét véli mindenik erősbnek. 
A törvénytúdós széjjelvágja a 
Kuszált csomót, minek fonalait 
Ezer filantróp szét nem bontaná. - 
(Ezalatt a Towerhez érnek, melynek egy fülkéjében szentkép áll.) 

ÉVA 
Megálljunk csak, barátom, egy kicsinyt, 
Hadd tűzöm e szentképhez csokromat. - 

LUCIFER (súgva) 
Ne hadd, ne hadd, vagy végünk van különben. 

ÁDÁM 
Ártatlan gyermek - én nem gátolom. - 

ÉVA 
Megszoktam e képről, még mint gyerek, 
Megemlékezni, hogyha elmegyek 
Előtte, s most is ollyan jólesik. 
Mindjárt meglesz már, s futva pótolandjuk, 
Mit elmulasztunk. 
(A virágcsokrot feltűzi a kép mellé, de az hirtelen lehervad, s nyakáról, karjáról az ékszerek gyíkokká változva leperegnek.) 
Istenem, mi ez? 

LUCIFER 
Haszontalan intettelek. - 

ÉVA 
         Segítség! 

ÁDÁM 
Nyugodtan, kedves, a nép megfigyel - 
Ezerte dúsabb ékszer jő nyakadra. 

ÉVA 
El tőlem, el! segítség, irgalom! 
Szemfényvesztők és egy rút vén boszorkány 
Így meggyaláztak egy becsűletes nőt. - 
(A nép csoportosulni kezd, a cigányasszony rendőrökkel jő.) 

CIGÁNYASSZONY 
Hamis pénzt adtak, itt kell lenniök, 
Higannyá olvadt markomban. 

LUCIFER 
Talán 
Markodban volt, nem a pénzben, hiba. - 
Ádám, el innen, itt nem jó mulatni.

(A Towerbe tűnnek, s míg lent a csoportozás és zavar növekszik, ismét megjelennek a bástya tetején.) 

ÁDÁM 
Ismét csalódtam, azt hivém, elég 
Ledönteni a múltnak rémeit, 
S szabad versenyt szerezni az erőknek. - 
Kilöktem a gépből egy főcsavart, 
Mely összetartá, a kegyeletet, 
S pótolni elmulasztám más erősbbel. 
Mi verseny ez, hol egyik kardosan 
Áll a mezetlen ellennek szemében, 
Mi függetlenség, száz hol éhezik, 
Ha az egyes jármába nem hajol. 
Kutyáknak harca ez egy konc felett. 
Én társaságot kívánok helyette, 
Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, 
Közös erővel összeműködik, 
Minőt a tudomány eszmél magának, 
És melynek rendén értelem viraszt. - 
Ez el fog jőni, érzem jól, tudom, 
Vezess, vezess, Lucifer, e világba. - - 

LUCIFER 
Hiú ember, s mert korlátolt szemed 
Zilált csoportot lát csak odalent, 
Már azt hiszed, nincs összeműködés, 
Nincs rendszer az életnek műhelyében? 
Nézz hát egy percre szellemi szemekkel, 
És lásd a munkát, mellyet létrehoznak, 
Csakhogy nekünk ám, s nem kicsiny magoknak.

(Besötétül. Az egész vásár csoportozattá alakul, mely a szín közepén tátongó síron ás, azt körültáncolja, míg egymás után mind beléje ugornak, részint némán, részint, amint egymás után szólottak.) 

KAR 
Csak rajta, pengjen a kapa: 
Ma kell végezni, holnap késő, 
Bár egypár ezredév után 
Még mindig nem lesz kész a nagy mű. 
Bölcső s koporsó ugyanaz, 
Ma végzi, amit holnap kezd el, 
Örökké éhes s jóllakott, 
Mi már ma bémegy, holnap felkel! 
(A lélekharang megcsendül.) 
Megcsendült, ím, az estharang, 
Bevégezők; el, nyúgalomra, 
Kiket a reg új létre költ, 
A nagy müvet kezdjék el újra. 

A BÁBJÁTÉKOS 
Én a komédiát lejátsztam, 
Mulattattam, de nem mulattam. 

A KORCSMÁROS 
Kiitta mindenik borát, 
Vendégeim, jó éjszakát! 

A KISLEÁNY 
Kis ibolyáim mind elkeltek, 
Majd újak síromon teremnek. 

CIGÁNYASSZONY 
Jövőjét vágyta látni minden: 
S szemét behúnyja most ijedten. 

LOVEL 
Kincsem nem nyújta boldogságot: 
S most ingyen nyúgalmat találok. 

MUNKÁS 
A hét letelt, a szombatest itt, 
Kinyugszom végre fáradalmit. 

TANULÓ 
Álmodtam szépet - felzavartak, 
Szép álom, jőj, most már folytatlak. 

KATONA 
Hivém, derék vagyok nagyon, 
S egy rossz gödörben megbukom. - 

KÉJHÖLGY 
A mámor elszállt, a festék lement, 
Itt oly hideg van: jobb-e odalent? 

AZ ELÍTÉLT 
Maradj, bilincs, a hitvány por felett, 
Más törvényt sejtek e küszöb megett. 

A NYEGLE 
Egymást szedtük rá azzal, hogy tudunk: 
Most a valónál mind elámulunk. 

ÉVA 
Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál! 
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt: 
A por hull csak belé, e föld szülötte, 
Én glóriával átallépem azt. 
Szerelem, költészet s ifíuság 
Nemtője tár utat örök honomba; 
E földre csak mosolyom hoz gyönyört, 
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra. 
(Fátyolát, palástját a sírba ejtve, dicsőülten felemelkedik.) 

LUCIFER 
Isméred-é, Ádám? 

ÁDÁM 
Ah, Éva, Éva! - 

 

Oldal: Tizenegyedik szín
Madách Imre: Az ember tragédiája - © 2008 - 2024 - madachimre-ember-tragedia.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat